Voltatok mar olyan helyzetbe, hogy miutan a legfontosabb ember kisetal az eletetekbol, rajottok hogy milyen sokan tamogatnak? Olyanok akiket nem is gondolnatok? Felpontozom

Grat.

Minden rosszból ki kell tudni hozni a jót.

Karinthy mondja; a szerelem egy fülű kosár. Hol a nő cipeli, hol a férfi. Nem pontosan illik ide, de azért van ide illő értelmezése is.

Nagyon sok emberi kapcsolat ilyen egy fülű. Legtöbbször ketten vesznek benne részt, de csak az egyik cipeli. Paradox módon a kapcsolat megszakadása a cipekedőt sínyli meg, miközben a cipelt könnyedén lép ki belőle - hisz alig tett bele, nem sok vesztenivalója van.

Épp ezért nem árt néha átgondolnunk a kapcsolatainkat - és nem csak a szerelmi, de főleg a barátai (vagy annak látszó), sőt, a köznapi emberi kapcsolatokat is.

Az, hogy bajban ismerszik meg az igazi barát nem új tudás. Magam egy másik "alapigazságot" ismertem fel nemrég; az igazi barát nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit hallanod kell. Kerek-perec megmondja, ha hülyén áll a kalapod és nem szédít vele, hogy hetyke.

Akiről utóbb akármikor felismered, hogy behízelgő és ámító az őszinteség helyett, azt igyekezz leépíteni, mert akármikor egyéb aljasságokra is képes lehet.