Elmondtam a lány haveromnak hogy bejön nekem, mit tegyek?
Van egy lány haverom akivel eléggé jóba vagyok, és aki már eléggé régóta bejön. Eddig nem szerettem volna elmondani neki, viszont egy szülinapi bulin eljárt a szám.
Eléggé ittas állapotban voltam, ki hívtam aztán csak úgy hirtelen ki csúszott a számon hogy többet érzek iránta mint barátság, nagyon meglepődött amit megértek, viszont előtte ő is azokat a jeleket mutatta hogy bejövök neki. Össze vagyok zavarodva és szégyenlem magam. Mit tegyek? Segítségeket nagyon szépen köszönöm 20F
Szerintem mondd el neki most is,(mármint józanon) mert lehet azt hiszi hogy nem gondoltad komolyan, így nem mer mit kezdeni a dologgal.
Beszéljétek meg. Hajrá :)
Nem jó barátságot tettetni akkor, amikor többet érzel ennél. Félig-meddig már be is vallottad ez érzéseidet, ezt pedig nem jó csak úgy a levegőben hagyni, és tettetni, hogy nem történt semmi.
Beszélj vele megint erről, aztán jó esetben lesz is valami belőle.
Eléggé hirtelen közöltem ezt vele, és félek hogy meg ijedt emiatt.
Ráadásul azt mondta hogy barátja van, viszont a barátságunk során azt vettem észre hogy nincs komoly barátja, ő is vágyik a boldogságra mert rengeteg sérelem érte. Nem tudom hogyan beszéljek vele, mit mondjak neki ezek után
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!