Ez már a végét jelenti a memóriámnak?
Tegnapelőtt beállítottam egy új jelszót az ügyfélkapura, de elfelejtettem, akkor az e-mail címemre is elfelejtettem a jelszót, pedig ugyan az. Akkor olyanokat csinálok, hogy ha írok és nem tudom helyes-e inkább valami más szóval helyettesítem mert nem tudom ly vagy j pedig anno ebben ügyes voltam.
Van egy játék amiben nagyon jó voltam, engem kerestek a haverok, hogy segítsek, lassan 3 hónapja tudásom nulla lett benne.
Beszélni sem merek már inkább itthon nézek ki a fejemből. Szégyellem magam és nyomaszt az, hogy amiben eddig jó voltam , amit eddig szerettem, amit tudtam az már a múlt, régen tudtam minden családtagom jelszavát ( engem kértek meg fiókok létrehozására ), teljesen elbutultam 27 éves koromra. Meg félek is, ma lett volna egy találkozó volt osztálytársakkal, én nem merek/mertem elmenni mert egy két lábon járó nyomorultat láttak volna, csak 3 éve dolgozok egyhuzamban a jelenlegi cégemnél, de csak az körül forog az életem, azon kattog az agyam, nem tudom "lesz4rni", pedig ha sikerülne érzem, hogy mentálisan kicsit helyre tenne, fizu az jó, főleg itteni viszonylatban.
Aki a négyest lepontozta... ha esetleg mégis valami baja lesz a kérdezőnek, mert nem ment el orvoshoz, akkor te fizetsz életjáradékot neki?
VAGY pedig milyen alapon állítod, hogy TUTI BIZTOS nincs neki semmiféle betegsége???
Tájékozódni is elfeledtem..
Jövök tegnap haza autópályán azt hozzáteszem, hogy ritkán megyek ott, kiesik, meg kis kerülő, de mondom kicsit meghajtom a kocsit ha már vettem rá múlt évben matricát. Na erre hol jövök le? Egy lehajtóval előtte.. ki volt írva! És erre durr lemegyek ott ahol nem akartam. :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!