30 évesen sosem voltak emberi kapcsolataim, mert szélsőségesen melankólikus, és zárkózott voltam mindig. Nem vagyok társas lény?

Nagyon úgy tűnik...

Ne add fel. Nyiss a világ felé, és találsz barátokat. 🙂

Úgy fest, hogy nem.

Elméletileg... aztán jöttek az okostelók!

Próbálj társaságba menni, erőszakkal, akkor is, ha nincs kedved hozzá.

Nem mindenkinek van erre igénye. Valamint az is sokat számít, hogy a gyerekkorában-, csecsemőkorában milyen közegben élt/nevelkedett? Az első 3 év fontos.

Én is ilyen vagyok. Óvodás, iskolás koromban sem barátkoztam beszélgettem. Azóta is ez van. Nem igazán szeretek beszélgetni, jobban érzem magam egyedül, ha valamivel szívesen lefoglalom magam az nem társas program, hanem olyan amit egyedül tudok csinálni, az érdeklődései köröm is másabb, mint a nagy átlagnak, kevés a közös pont. Emiatt általában kerülnek. Az emberek olyanokkal barátkoznak szívesen akikkel nagyokat tudnak beszélgetni, sok közös programra tudnak járkálni. Pedig örülnék olyan barátoknak akik olyanok, mint én akiknek kevesebb kommunikációs igényük van, akikkel nem kell állandóan programokra menni, vannak közös pontok az érdeklődésünkben, szintén szeretnek egyedül is lenni. De időnként azért találkoznánk, beszélgetnénk és a kevesebb interakció ellenére valóban barátnak gondolna és nem csak egy ismerősnek akit akkor keres amikor senki más nem ér rá. Hasonló korú vagyok.