Hány évesen kezdtétek azt érezni, hogy a szüleitek már azt szeretnék, hogy költözzetek el otthonról?

Már érettsigok kezdték ezt.

Le.szarták hogy tanulok e csinálom e, ellógom e, szinte hoztám se szóltak.

Semmiben nem támogattak nem segítettek, továbbtanulásról munkáról meg lila gőzöm sem volt.

Érettségi után azt se tudtam mit csináljak.

Összevissza dolgoztam hol itt hol ott, ket munka közt meg semmi, de mintha munkabérem se lett volna, mindig azt láttam csak, hogy nincs is pénzem, aztán kétségbeesésben beiratkoztam inkább fősulira de az mellett se találtam normális munkát soha igy a sulival párhuzamban végeztem egy ker boltvez tanfolyamot is.

De szinte kiutáltak a házbol es anyám mivel uj pasija lett és zavartam hogy ott lakom, kitett az utcára..

És innen kellett "kezdenem". Se barátom nem volt, se pénzem.

Én ugy érzem fentről segítettek csak hogy pont olyanba botlottam aki segit.

Ezt a traumát meg cipelem örökké. Ugyanis ma is diplomás állás mellett is az albérletben gyakran lebegek kilakoktatás alatt ha nem tudom fizetni. Gyűjteni meg nyilván nem tudok még vésztartalékom sincs. De banki hitelek lakbérre meg vannak. Amik ugye hitelcsapda.

Valszeg a trauma miatt élek ma is ugy mint akkor. Nem tudom.(2)

Én ebben nagyon nem tudok nyilatkozni.

Apám már 18 éves korom előtt azt várta mikor "takarodok" már el, egyetem alatt meg is kaptam, hogy haza se toljam a pofám így gyakorlatilag 18 éves korom óta külön élek. Kollégium, nyári koli,albérletek voltak.

Anyám meg 30+ évesen is azt kérdezte, nem-e akarok haza költözni illetve amíg tudott hátráltatott a lakás vásárlásban.