Mi lehet velem a baj?

Sziasztok!

26 éves nő vagyok, es azzal a problémával küzdök, hogy nem találom saját magam, nem tudom eldönteni mit is szeretnék igazán.

Nem mondanám magam karrieristának, az tény, hogy nagyon sokat dolgozok, szeretem magam fejleszteni a szakmámban, mindig próbálok előre haladni. 2 éve vezetői pozicióban dolgozom, önerőből vettem lakást, autót, a családi hátterem nem igazán jó, szüleim nem tudnak/tudtak támogatni, távol élnek tőlem, én pedig magamra számíthattam igazán.

Szeretem a munkám, szeretem, hogy önálló vagyok a magam talpán meg tudok állni, nekem ez nagyon fontos, egyébként nem tudom milyen oka lehet, hogy a segítséget is nagyon nehezen fogadom el másoktól, egyedül szeretem megoldani a dolgaimat.

Nos, néha úgy érzem, hogy ki vagyok teljesedve, mert a munkám a hivatásom is egyben, feltölt lelkileg, nagyon jó az önállóság érzése. Másrészt, körülöttem zajlik az élet, mindenki házasodik, gyerekeik születnek, és én meg állok és nézek, hogy lehet túl sokat teszek a munkába, és lehet ilyeneken kellene nekem is már gondolkodni, de ez még nekem nem jön.

Volt egy hosszú,7 éves kapcsolatom, féltem szó szerint hogy mikor kéri meg a kezem, amikor szóba jött a lánykérés, mindig kitaláltam valamit, hogy most ezért nem, meg azért nem lenne jó. Tény, hogy nem igazán passzoltunk a sráccal, ez is oka volt a félelmemnek. Aztán, derűlt égből, megkérte a kezem...összeszorult a szívem, sajnáltam a srácot, igent mondtam.... 2 hét múlva szakítottunk.

Jelenleg távkapcsolatban élek, másfél éves a kapcsolat, néha elgondolkodom, milyen jó lenne együtt élni, családot alapítani, de mikor ez a kép ott van előttem egyszerre vagyok boldog is, és szomorú is. Szeretnék még utazni, világot látni, most még fiatal vagyok úgy gondolom addig kell kihasználni, de ott van előttem ez a mindennapos társadalmi nyomás, hogy "mindenki is házasodik és már jön a baba". Mikor ilyen posztokat látok, örülök a többiek sikerének, nem irigységből de a "gratuláció" után rögtön görgetem tovább és szeretnék kiszakadni ebből az állapotból.

Néha jó lenne, vágyok egy családra, egy békésre, nem olyanra amilyen az én gyerekkorom volt, másrészt pedig félek tőle.

Pszichológushoz pénteken megyek, sok dolgot hozok gyermekkoromból is amiről a legközelebbi barátaim, a párom sem tud, lehet ezért rohanok a munkába.

Ti hogyan kezelitek ezt a fajta társadalmi nyomást?

(Ja és a nagyi is néha be-beszól, hogy milyen aranyos a szomszéd lány gyereke, pedig ő bezzeg fiatalabb mint én...nem haragszom rá, megértem őt (:)

Köszi ha elolvastad. Ha van egy jó tanácsod, módszered, gondolatod, oszd meg velem is.