Veled milyen hihetetlen, nagyon érdekes dolgok történtek az életben?

Régen, fiatal koromban utazgattam az országban, mentem a lányok után :)

Egyszer Győrben kellett átszállnom, este 10 után ért be a vonatom, hajnali 4 után ment a csatlakozás. Én addig sétálgattam a városban, és összefutottam egy majdnem hajléktalannal. Nem volt saját lakása, de egy elhagyatott, régi kis vályogházban éldegélt, aminek ki voltak törve az ablakai, nem volt semmi más, csak egy asztal, egy heverő és egy kályha.

Felmentem a "lakására", és elbeszélgettük az időt, éjjel 2 volt, mikor visszaindultam a vasútállomásra.

Velem több ilyen is történt.

1: Szülővárosomtól messze laktam de szerettem volna visszaköltözni, viszont itt olyan magas albérleti árak voltak, hogy tudtam, hogy ez nem fog menni (szülőkhöz nem akartam) . Majd egy hazalátogatáskor találkoztam egy gyerekkori barátommal, akivel beszélgettünk erről, hogy jó lenne visszaköltözni de.. erre: neki van egy lakása és pár albérlő már megszivatta, így nem adja már ki, de nekem odaadja, nem kell fizetnem semmit, csak tartsam fenn a lakást.. pár hónap múlva már itt is laktam... :)

2: majd mindeközben, ugye munka is kéne ha hazajövök.. ott egy zöldségpiacon dolgoztam és többször eszembe jutott milyen jó lenne egy kis élelmiszerboltban dolgozni.. míg "zártam le" az életemet abban a városban, felhívott egy gyerekkori barátnőm, akivel 15 éve minimum nem beszéltem (akkor még iwiw volt, onnét tudta a telszámomat) , hogy mi van velem stb.. meséltem neki a hazakötözésről, erre: ő igazából azért hívott, mert anyukájának kéne a kisboltjába egy kisegítő és vmiért én jutottam eszébe.. és pont attól kellett (nyár elejétől) amikor visszaköltöztem.. :)

3: ezek 15 éve történtek.. közben férjhez mentem és örökbefogadásra vártunk a férjemmel : egyik este azt álmodtam, hogy (van egy nagy lányom is ) megyek a lányomért a suliba és egyik tanár megállít, hogy azonnal menjek be a tegyeszhez, mert van egy baba, minket nem tudtak elérni, ezért telefonáltak neki, hogy szóljon nekem.. férjemnek még el is meséltem, hogy lehet ilyen hülyeséget álmodni.. majd eltelt 2 nap és megyek a lányomért a suliba és ez a tanár megállít akivel álmodtam, hogy képzeljem el, egyik ismerőse babát vár és örökbe szeretné adni (tanár tudta, hogy mi várakozunk) ott , abban a pillanatban nem esett le, de hazafelé a kocsiban az az igazi felismerés érzés: "ÉN EZT ÁLMODTAM MEG" - ez a baba ránk vár.. felhívtam a tanárt, beszélne-e a kismamával, mit szólna nyílt öf-hoz.. másnap a kezembe nyomta a telefonszámát.. és a fiam itt ül mellettem... <3

Természetesen nem ott lakunk ingyen abban a lakásban... hanem megvettük ugyanannak a barátomnak egy telkét, amit már 15 éve árult és nem kellett senkinek... talán ezért kellett neki, hogy segítsen nekem visszaköltözni, hogy ő végre el tudja adni a telkét :))

Apu egy nagyobb cégnél dolgozott, egy pesti cég vidéki kirendeltségén pontosabban. Volt a pesti központban egy nagyon korrekt, segítőkész, rendes kolléganő, (apunál jóval idősebb), szakmailag segített apunak, apu pedig mindig dicsérte otthon, hogy jó dolog ilyen becsületes, rendes emberrel átbeszélni a szakmai dolgokat havi egyszer (ő havi egyszer ment Pestre a központba). A lényeg, hogy már szinte "családtag" volt nálunk (apu elbeszélései alapján) a szimpi pesti munkatárs hölgy, apu amúgy is szeretett sokat mesélni a cégről, munkájáról nekünk.

A lényeg, hogy 15 év múlva volt az esküvőm, budapesti volt a vőlegényem. Anyját-apját már ismertük, de odahívta a nagynénjét, hogy bemutatja nekünk, és csodálkozva néztem egymásra apuval: Ő volt a rendes, segítőkész, korrekt, régi pesti kolléganő:)

Az anyai nagyim, aki nagyon aktívan részt vett a nevelésemben, a 12. szülinapomon ment el. El sem tudtam tőle közölni. Kórházba indultunk volna hozzá aznap, ahol előtte hetekig volt (és ahol rendszeresen látogattuk), olyan állapotban, hogy kommunikálni sem tudott szegény velünk, amikor jött az a telefon.

Aznap éjjel a következőt álmodtam:

otthon voltunk szüleimmel, ők főztek, én pedig aludtam a szobámban. Egyszer anya ijedt hangjára riadok fel, amint azt mondja "Anyu, neked a kórházban kellene lenned, nem szabad ilyent csinálni!" Mire szegény mama; "Tudom, de el szerettem volna tőle köszönni." És azzal benyitott a szobámba, rám mosolygott, én pedig rá, és kisétált az ajtón. Én meg felébredtem.

Ez 12 éve volt, és most úgy sírok rajta, mint akkor, de mégis kellemes volt ezt felidézni.

Az első munkahelyemen beszélgettem egy emberrel akiről kiderül, hogy a "nevelőapám" volt egy ideig.

Beszélgettünk a családról meg hogy hol lakunk aztán ő egyből tudta a dolgokat. Anyámnak volt a barátja mikor óvodás korú voltam és velünk is lakott egy kis ideig, de aztán szakítottak és nem láttuk többet.