FIÚK!!!!Mi a legaranyosbb dolog amit egy lány valaha csinált, amitől rögtön belezúgtatok?
Akibe nagyon belezúgtam, mit csinált...?
Csak állt előttem az első randinkon, szégyenlősen, zavartan, elpirulva, de nagyon aranyosan. Semmi konkrétat nem csinált. Csak volt. Létezett. Számomra. Ezt éreztem. Hogy őt nekem teremtette a Teremtő. Csak nekem. Hogy itt van végre a nagy Ő.
Nekem azokban az időkben több párhuzamos lightos kapcsolatom is volt. Volt amelyik lányt nagyon kedveltem, de egyik kapcsolat sem volt komoly. Mondjuk úgy, hogy mind szex kapcsolat volt. Egyik egyet tudott jól, másik mást. De ezt inkább nem részletezném.
Ott, abban a pillanatban eldöntöttem, éreztem, hogy ő lesz az én feleségem. Meg is mondtam neki. Hogy "ne legyen zavarban, fogadja el, hogy mi egy pár leszünk, sétáljunk, lazuljunk, nincs mit stresszelni, megtaláltuk egymást." Ettől nég jobban megijedt, első gondolata az volt, hogy valami qrva nagy nőcsábász hálójába akadt. De aztán feloldódott. Sokat beszélgettünk. Minden nap szinte az összes szabad időnket együtt töltöttük. Így telt el két hét.
Következő hétvégén meghívtam magamhoz vacsorára. Az első percben, ahogy beléptünk az ajtón, adtam neki egy kulcsot a lakásomhoz, mint életem párjának.:)
A három másik lánynak aznap este megírtam, hogy mielőbb találkoznunk kell, fontos. A találkozókon elmagyaráztam nekik, hogy kilépek a kapcsolatból, mert úgy érzem, hogy megtaláltam az Igazit. És mostantól csak vele akarok lenni. Ki így ki úgy vette a hírt, de végül is viszonylag normálisan fogadták.
Úgy tartom, hogy az első nap óta a feleségem, bár szex csak 2 hét múlva volt, esküvő meg egy év múlva. De érzelmileg az első naptól konkrétan egy pár vagyunk.
És nem tinik voltunk.
Ő 29 éves volt, én 47.
15 éve vagyunk házasok. 12 éves a fiunk.
Szóval nem mindig kell ahhoz csinálni valamit, hogy belezúgjunk egy lányba.Én legalábbis így gondolom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!