Mobil teló elvétellel a suliban, nem lesz elvonási tünetük hogy nem tud valamit birizgálni?

#10

Felnőttek, de nem biztos hogy jó volt.

Anyukámat pl egyszer a fél falu kereste, mert elment gesztenyét szedni suliból. Ugye nem volt mobilja hogy felhívja a családot, így többen is indulhattak megkeresni, hogy mégis mi történt vele….

Velem is volt, hogy lekéstem a buszt de telefon nélkül ugye nem tudtam szólni senkinek. Vagy elhagytam a kulcsom és estig a ház előtt kellett várnom anyámat - aki meg aggódott értem mert amúgy az otthoni vezetékesről fel szoktam hívni amikor hazaértem.

Nem volt mindig olyan mókás.

Én semmiképp nem engednék el gyereket telefon nélkül otthonról, főleg manapság.

"Én semmiképp nem engednék el gyereket telefon nélkül otthonról"

Az rendben, csak ne egy interneteléréses okostelefon legyen, ahol a pushnotik és a tiktok videók teszik teljesen függővé.

"főleg manapság"

Én pontosan ezt mondom az internetre.

#12

Okosórára vàllalnak felelősséget amíg elveszik?

#13

Nem is írtam okostelefonról. De a “butafont” is elveszik.

#17

A tiltás minden okoseszközre és telekommunikációs eszközre vonatkozik, okosórákra is.

Nem, majd birizgálják a füzetük szélét, a tollat, vagy a hajukat. Az emberek egy részében benne van a késztetés, hogy valamivel folyamatosan molyoljon, és ez így volt az okostelefon előtti időkben is.

Egyáltalán nem értek egyet ezzel a jogelvétellel, de a telefon nem vált ki fizikai függőséget, nem heroin, nem alkohol. Egy gyerek sem fog delírium tremens-t kapni attól, hogy nincs nála a telefonja. Csak nem tudja majd felhívni az anyját, hogy jöjjön érte, ha megbízott egy fingban, amiben nem kellett volna megbízni, a kiközösített gyereknek nem lesz semmi, amivel elvonja a figyelmét a szünetben, szóval maximálisan át kell élnie naponta 6x10-15 percig, hogy mennyire egyedül van, és biztos lesznek, akik elkésnek edzésről, vagy lekésik a buszt, vonatot, mert vissza kell kapni a reggel leadott telefont.

11-eshez hasonló sztorim nekem is rengeteg van. Egyszer tanítás után elmentünk a városi uszodába az osztálytársammal, megbeszéltük előző nap, vittem az úszófelszerelésem, még mondtam is a szüleimnek reggel, ne várjanak meg a vacsorával, majd utolsó busszal jövök csak, mert uszodába megyek suli után. Igen, csak annyira elfeledkeztünk magunkról, hogy már rég elment az utolsó busz, mire egyáltalán eszembe jutott ránézni az órára. Nyilván, ha lett volna telefonom, akkor kimegyek, és még az öltözőből felhívom anyámat, hogy ne aggódjon, megyek a nagybátyámhoz aludni, aki abban a városban lakott - de nem volt, szóval átöltözés után még másfél órát sétáltam a nagybátyámékhoz, ahol nagynéném engedett be, mert nagybátyám otthon sem volt. Felhívták a szüleim, hogy esetleg náluk vagyok-e, de nem voltam, szólval teljes pánikban elkezdett keresni azokon a pontokon, amik a belvárosban népszerűek voltak a tinik körében. Nagynéném beengedett, adott nekem vacsorát, és két órán át próbálta a vezetékesen elérni a szüleimet, hogy amúgy semmi gáz, náluk vagyok, de nem vette fel senki, mert nem volt otthon senki, mindenki pánikszerűen keresett, hiszen megígértem, hogy az utolsó busszal hazamegyek, de nem értem haza este nyolcra sem. Anyám azért ment haza, hogy az eltűnésemet bejelentse a rendőrségen a vonalason keresztül, akkor sikerült elérnie őt a nagynénémnek, sokadik próbálkozásra, 10 óra környékén.

Mikor 15 voltam, még nem volt okostelefonom, nagymamám híres Nokia 3310-esét kaptam meg. Anyukám nem tudott SMS-t küldeni nekem, mert meg volt telve az SMS-tárhelyem, szóval miután visszakapta, hogy nem sikerült kézbesíteni, felhívta az iskolát. Bejött hozzánk az osztályba a titkárnő, hogy menjek vele, beszélnünk kell. Ment az osztályban a "húúúhaaa", az igazgatóiba beérve leültettek, elmondták, hogy most hívta őket anyukám, a dédim elhunyt, sajnálják, fogadjam részvétüket. Rendesek és korrektek voltak, viszont ezután visszamenni az osztályba azért, hogy összeszedjem a cuccaim, felért egy komplett tortúrával, mindenki zsizsergett, hogy miért hívtak az igazgatóiba, miért küldtek haza, lehet, hogy kirúgtak? Én meg csak próbáltam visszanyelni a könnyeim, és nagyon nem élveztem a rám irányuló figyelmet. Ehhez képest, mikor már megvolt az okostelefonom gimiben, akkor küldött anyukám egy üzenetet facebookon, hogy papám meghalt, utazzak haza a lehető leghamarabb (akkor már kollégista voltam). Szünetben olvastam el, azonnal összepakoltam a táskám, vettem a kabátom, megkerestem az osztályfőnököm, elmondtam, hogy mi a helyzet, írt egy igazolást, hogy a portán kiengedjenek, és mentem is egyenesen a vasútállomásra. Teljes diszkréció, senki mással nem kellett kommunikálnom, mire visszamentem a suliba, már mindenki elfelejtette az egészet, amúgy is azt hitték, hogy biztos rosszul lettem és ezért megyek el.