Voltál már olyan kilátástalan helyzetben, hogy azt gondoltad innen csak felfelé vihet az út?
Igen volt ilyen időszak. Aztán megtudtam, lehet és van még lejjebb is.
Ezt követően indultam meg felfelé de igen lassan
Volt, igen. Sosem felejtem el, egy hasonló helyzetben lévő kollégámmal, akivel jóban voltam, meg vagyok azóta is, ültünk a fűben munka után, és nem tudom, hogy magát, vagy engem akart nyugtatni azzal, hogy innen már csak felfelé van.
Narrátor: nem csak felfelé volt. Egyikünknek se.
Nem felfele, hanem lefele, a negyedikről, repülésben.
Akkor elgondolkoztam, hogy talán mégsem kéne másoknak kellemetlen munkát okoznom a testem eltakarításával, inkább vállalom az életemet.
Szerelmi, életvezetési gondjaim voltak. Féltem szakítani a barátommal, féltem, hogy mi lesz velem nélküle. De a rossz kapcsolatból ki kell szállni. 3-4 hónap alatt sikerült a végleges szakítás, hazaköltöztem a szüleimhez. Néhány hónap alatt munkát is találtam, akkor az az álommeló volt számomra, érdemes volt kivárnom. Utána a szerelem is rám talált újra, csak egyenesbe kellett jönnöm magammal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!