Van olyan ember, aki úgy érzi, hogy alapvetően Boldog? (leszámítva kisebb-nagyobb hétköznapi gondokat.)

Kedves kérdező, tiéd a kezdés lehetősége-ahogy mondtad: őszintén.

Én speciel nem vagyok boldog és sosem leszek az. Az élet megköveteli, hogy 40+ órádat kidobd a túlélésre, olyan dolgot csinálva amit nem szeretsz (én esetemben ez inkább 60, mert 4 órát utazom egy nap munka miatt, a környéken nincs semmi, a fizetésemből nem tudnék egyedül lakni egy albiban, szobát nem fogok bérelni hogy random idiótákkal lakjak és külföldhöz meg segghülye vagyok). 6-ra hazaérek, de már energiám nem sok van csinálni semmit és olyan 9 körülre már csak magam elé bámulni van cseppnyi erőm. Hétvégén pedig próbálom bepótolni az alvást, tehát van hogy egész nap alszom. Ez nem élet, legalább is számomra nem, más pedig azt mondja kiváltságos vagyok és mindenki összetenni a két kezét, csak hogy legyen egy ilyen munkája. Tehát a környezetem és a társadalom még el is könyvel értelmi fogyatékosnak. Hogy legyek így boldog, úgy őszintén? Tervezem magam megölni, mert ezt nem fogom bírni sokáig. Felmondani nem mondhatok fel, mert anyám kirak éhenfagyni azt Arrivederci! Váltani meg konkrétan nem tudok, mert segghülye vagyok mindenhez is és nincs semmi erőm egy új rabszolgasorsba más cégnél belekezdeni.

Igen.

Én is boldog vagyok.

Én is boldog vagyok. Ez belülről jön, nem a körülményektől függ. A körülményeim pont elég aggasztóak a következő egy-másfél évre nézve, ennek ellenére boldog vagyok. A mélypont elmúlik majd.

Én boldog vagyok.

Én nem vagyok boldog, de tudom, mi hiányzik ahhoz, hogy ez megtörténjen (nem pénzre kell gondolni). Emiatt pedig igyekszem és arra törekszem, hogy azt a hiányt megszüntessem.