Mi értelme van bármiért is küzdeni az életben?

Értelmes és nemes célokért érdemes küzdeni, olyanokért amelyek jobbá teszik a világot, amely értelmet, küldetést ad az ember életének.

Az általad felhozott példák tényleg értelmetlenek. De vannak tudósok, művészek, vallásalapítók, tanárok akik gyerekek százait segítik tehetségeik kibontakoztatásában, vagy egyszerű segítő szakmák művelői (szociális munkások, egészségügyisek, lelkészek...) akik jobbá teszik a világot.

A nihilizmus olyan uncsi.

Az az értelme, hogy vannak vágyaink, és van életünk is, és cselekvőképesek vagyunk. Az ilyesmi nagyon ritka az univerzumban; többmilliárd fényévre ellátunk, de mi vagyunk az egyetlenek akik elmondhatják magukról, hogy élnek, és vannak vágyaik, és tudnak tenni a vágyaikért.

Akinek meg nincsenek vágyai, vagy nem küzd a vágyaiért, és eltékozolja az életét, az egy nagy lúzer, akit az egész kozmosz kinevet.

Nyilván minden nézőpont kérdése és ebből a megvilágításból minden "minek".

Én emlékszem, gyerekként gondolkodtam ilyesmiken... Első vagy második osztályos gyerekként este feküdtem az ágyban, és gondolkodtam. Hogy tanulok, iskolába járok, és egyszer mindennek vége lesz, csak sötétség lesz, meghalok. Nekem is jött ez a "minek" kérdés. Creepy volt, szerintem egy 7-8 éves gyereknek nem ilyesmikre kellene gondolnia...

Szokták mondani, hogy nem mindegy hogy a maradék, hívjuk aktív 40-50 évedet hogyan és milyen minőségben fogod leélni.

Az tény és mindenki tudja, hogy alapjában véve hogy milyen életed lesz, nem attól függ, hogy mennyit tanultál általános és középiskolában. Ezt csak azért írom, mert gyakori duma (volt nálunk legalábbis), hogy tanulj, mert ha nem tanulsz akkor iskolás éveid aránylag jó és könnyű lesz, de aztán 40 évig robotolhatsz, ha meg tanulsz akkor könnyű és jó életed/munkád/fizetésed lesz. Ezt saját tapasztalatból is tudja mindenki, hogy hülyeség... Nem ettől függ, hogy mi leszel és mire viszed.

Szerintem érdemes megtalálni az életben a balanszot. Nem tartom jó dolognak ha valaki úgy él mintha az utolsó napjait élné, de azt sem, hogy forintot forintra rak, rengeteg dolgot megvon magától (nem csak anyagi értelemben), mondván ez káros, nem jó, egészségtelen, drága, stb.

Szerintem minden felfogás kérdése. A túlzott optimizmus sem jó, de ez a fajta pesszimizmus sem. Találj örömet az életben. Van azért. Hogy kinek mi, az változó.

Nyilván nem fogod megérteni a testépítő miértjét és a testépítő sem fogja megérteni a sztahanovista miértjét. De nem is kell. Ők ebben lelnek örömöt és ezt űzik. Mindkettőre mondhatod, hogy hülyék, hiszen a te meglátásod szerint egyszer minden véget ér.

Véget ér akkor is ha testépítő vagy, akkor is ha karrierista, akkor is ha könyvmoly, a lista végtelen. De megélték a "mát", csinálták amit ők szerettek. Ha egyszer minden véget ér, miért ne csinálnának olyat, ami nekik örömet ad, ahelyett hogy egy szobában ülve azon gondolkodjanak, ugyan mi értelme megint lemenni edzeni, megírni még 1 szerződést, elolvasni még 1 könyvet, stb.stb.?

Alapjáraton értem a mondandód kérdező, azonban azért ennyire nem leegyszerűsíthető az élet. A testépítős példával annyiból nem értek egyet, hogy ha végig gondolod a sorrendet és azt is, hogy ebből mit érez az ember: egy testépítő élvezi a sikerét, átéli. Élvezi, ahogy gyarapodik, magyarul nem azt érzi, hogy üres, szürke az élete. De azt, hogy csúnyán mondva lebomlik halála után, vagy elhamvasszák, azt nem érzi. Azaz a rosszat utána már nem érzi. Tehát melyik éri meg jobban? Ha már élsz, és vannak céljaid, akkor mégiscsak az éri meg, mert azt legalább érzékeled.

A milliárdos, pénz témával kapcsolatban, annyiból igazat adok, hogy végül is úgy is mindent a rokonok örökölnek, azok meg lehet úgy is eladják a vagyontárgyakat. Ennyiből megértem valahol azokat, akik annyira nem hajszolnak már a pénz után. De amúgy akkor is hasonlóak ezek a témák: halálod után úgysem érzel semmit, de míg élsz igen. Természetes, hogy vannak céljaid, mert ha nem, akkor jön az, hogy milyen céltalan, unalmas az élet. Azt a depresszív érzést meg szintén érzed.

Bizony nagyon vak az ember, hihetetlenül vak!..

ebből adódik, hogy önző az ember hihetetlenül önző!..

Figyelj adok egy tanácsot! Embertől ne várj semmit, mert az ember önmagában reménytelen, beképzelt, önhitt, önző és hihetetlenül vak!

Egy ember...

Dedós gondolatmenet, amiből illik kinőni mire betöltöd a 18at...

A nihilizmus lényege se az, hogy mi értelme csinálni bármit is ha úgyis meghalsz, hanem hogy elgondolkodj, hogy mi értelme annak amit teszel, mi értelme annak, hogy úgy működjön a társadalom ahogy működik, mi értelme a berögződött szerepeknek, mi értelme hogy úgy néz ki az életünk, ahogy.

Szóval hogy kérdőjelezz meg dolgokat, használd az eszed, ne fogadj el mindent, amit a szokások diktálnak, ne fogadd el kritika nélkül, automatikusan a rendszert, amiben élsz, hanem kérdezd meg, hogy mégis mi haszna van? Van értelme?

Ez a gondolkodásmód baromira forradalminak számított úgy másfél évszázada, amikor az emberek elkezdték megkérdőjelezni hogy van-e értelme az egyháznak, vagy mi értelme elnyomni, és megfosztani a jogaitól bizonyos embercsoportokat, mi értelme, hogy egyes emberek élete többet ér mások életénél, mi értelme hogy születés alapján dől el hogy kinek milyen lehetőségei vannak az életben, stb.

Manapság ez az egész le van butítva arra, hogy mi értelme egy jót enni, ha úgyis ki kell szrnod..... :((

8 Az élet értelme, ebből adódóan az mindenkori emberi élet és életforma értelme, mindig is meg volt kérdőjelzve.

Az hogy mi az pénzt hajszolni, ugyanúgy érvényes kérdés volt 2500 éve, és ugyanúgy érvényes most is. De ez a kérdés és csak a fő kérdésre mutat rá:

mi az értelme az életnek (így)? Ebből a kérdésből adódnak az alkérdések:

mi az értelme annak hogy pénz hajhászol, mikor itt kell hagynunk mindent, semmit nem viszünk innen magunkkal?

Ezek örökérvényű kérdések, amiket a mai társadalom csak ilyen álcázott, hamis ideológiákkal tud megválaszolni: önfejlesztés, vágyak kielégítése, tartalmas élet; mind csak egy halmazon belül mozognak, de a halmazon kívül ott vár: az elmúlás, és ebből következik az ÉRTELMES KÉRDÉS ami felül akar emelkedni ezen a fájó valóságon, hogy ezek a dolgok amikkel az ember eltelíti az életét, lefoglalja magát ideig óráig, de könyörtelenül elmúlnak és semmivé foszlanak, az emberrel magával együtt.

Szóval ezt a kérdést nem lehet ki kerülni: mi értelme van ennek az egésznek ha semmivé foszlik, mint a füst?