Ha meghal egy kutya/macska, miért lesz pár nap múlva másik?

Egy szakítás után sem feltétlenül vagyunk egyedül hónapokat, főleg nem éveket.

És igen, a válasz ez: kell egy háziállat. Ami nem egyenlő azzal, hogy ne szerettük volna az adott háziállatot. De tisztában vagyunk vele, hogy van egy adott élettartama ami alapvetően a miénktől nagyságrendekkel kevesebb.

Ez nekem is bizarr. Mintha nem a konkrét állatot szeretném, hanem csak kellene egy állat, bármelyik megfelel, darab-darab, macska-macska. Ha egy elment, jöhet a másik, hisz' mind egyforma.

Akik a párkapcsolatokból is így ugrálnak, azoknak is fontosabb a tény, hogy kapcsolatban legyenek, AKÁRKIVEL, mint hogy találjanak egy megfelelő alanyt, akivel összeillenek, szeretik egymást, stb. Aztán az ilyenek jönnek össze vagy bútoroznak össze valakivel, aki amúgy nem érdekli őket, csak ne legyenek egyedül. Ha időközben feltűnik egy jobb, akkor ejtik, ha meg nem, akkor ott ragadnak mellette, kialakul a megszokás, és tíz év múlva a gyerek vakarja a fejét, hogy minek vannak a szülei együtt, ha utálják egymást.

Egyetértek, hogy van ebben egyfajta függő mentalitás.

A környezetemben nemrég volt ilyen.

Meghalt az előző kutya, pár hétre rá kellett egy másik, mert olyan még sosem volt, hogy nem volt kutya a családban; a már inkább felnőtt, mint tini gyerek kihisztizte.

Azóta állandóan azon siránkozik, hogy ez az új kiskutya mennyire rossz, mennyire nem olyan, mint az előző (!), és hogy ő mennyire utálja ezért a másféle temperamentumért. Az egy áldott jó kutya volt - öreg volt már nagyon, nyilván nem úgy viselkedett, mint egy kölyök - ez meg egy pokolfajzat, nem tudja szeretni és nem is akarja... Miért nem inkább ez a kutya halt meg és a másik élne... Meggyőződése, hogy nem érzékelteti a kutyával, hogy a háta közepére se kívánja, mert ad neki enni-inni és nem üti. De nem szeretgeti, nem játszik vele, ha valamit nem tud azonnal magától vagy rosszat csinál, akkor üvölt, magára hagyja stb.

Most gondolkoznak, hogy visszavigyék-e szerencsétlent oda, ahonnan hozták, vagy várjanak még, hátha a kisasszony végre nem úgy bánik majd vele, mint a mosogatóronggyal.

Ennek mi értelme... Rossz hallani, mennyire kegyetlen szegény állattal érzelmileg. Csoda hogy csak rosszalkodik, és nem harapta még meg.

1. Nem mindenki ilyen.

2. Nekünk több, mint 10 év telt el a két kutyánk között. De 2 hónap múlva befogadtunk egy macskát. Pont azért macskát, mert az annyira más műfaj volt. De azért akartunk egy állatot magunk körül, mert tényleg iszonyú üresség volt a kertben és a házban a kutyánk nélkül.

3. Van, aki nem maga dönt az új állat mellett, hanem rokon, barát, ismerős visz általában egy olyan állatot, aki amúgy utcára vagy menhelyre kerülne, és par hét alatt összecsiszolódnak. Persze, rettento h*lye ötlet a másik megkérdezése nélkül állatot valakire rásózni, de ettől még sokan csináljak...

4. A fajtarsat igénylő állatoknál más a helyzet. Tengerimalacnak pl. nem jo egyedül, ott csak 1-2 hetet varok, mielőtt keresnek új, befogadót kereso malacot. Ettől még ugyanúgy hiányoznak a régiek, és egyik sem lép az előzőek helyébe.