Mit gondoltok olyan emberről, aki a beteg gyerekét étterembe viszi?
Ma voltam délelőtt kínai étteremben, beugrottam gyorsan ebédet venni mert ez esett útba, adnak elvitelre is.
Ahogy állok sorban, bejön egy házaspár meg a 4-5 éves forma gyerekük. Gyereket (aki mint kiderült beteg) leültetik az asztalhoz, anyuka megy oda kérni kaját a pultos nőhöz akivel láthatólag ismerik egymást. Pultos kérdezi gyerek hogy van, nő így: "láza már nincs, igaz hajnalban összehányt engem..."
Magyarul ott egy beteg gyerek aki lázas meg hányik, és első dolguk hogy elviszik ÉTTEREMBE, helyben fogyasztani. Mikor bármelyik pillanatban odahányhat az étterem közepére (szerintem ilyen kínai kifőzdében vécé sincs), ráadásul jó eséllyel fertőző beteg. És mások meg így egyenek velük együtt egy légtérben.
Azt hittem az agyam eldobom. Alig vártam hogy hozzám vágják a kaját, már léptem is le onnét, ki tudja így is nem-e kaptam el...
Nem vagyok az a mindenen megbotránkozós típus, de ez még nekem is sok volt. Kíváncsi vagyok én vagyok-e csak a mimóza lélek, vagy az ilyesmi tényleg felháborító?
Kiragadott pillanat. Sosem tudhatod. Talán a nő ott dolgozik és beugrottak csak orvostól hazafelé jövet. Nem biztos, hogy leültek ott eszegetni, főleg, hogy egy hányós gyerek nem is ehet akármit.
Természetesen helytelenítem, ha valaki valóban étterembe viszi a beteg gyermeket, kínozni őt meg mások egészségét kockáztatni.
Hát nézd, én ezt nem tudom megítélni, de elmesélek egy sztorit, hogy megy ez időnként kiskölköknél.
Az egyik lányom úgy négyéves korában szépen játszott a játszótéren. Egyszer mondta a feleségemnek, hogy kicsit furán érzi magát. Három perc múlva sugárban összehányta a hintát. Úgy tört fel belőle, mintha az alien akart volna kikelni.
A feleségem gyorsan átöltöztette, letörölte a hintát, felültette a gyereket a biciklire és elindult haza. Az 5 perces út alatt a gyerek összehányta őt is. Nagy nehezen hazaértek, és nem sikerült eljutni a mosdóig, úgyhogy miközben ő mosta le a gyereket, én feltöröltem az előszobát. 3 brutál róka kb 10-15 perc alatt.
Ezután úgy elalaludt, hogy azt ájulásnak sem nagy túlzás nevezni. Mint egy rongybaba. Közben tűz forró lett, megmértük: pár perc alatt felszaladt a láza. Zihálva vette a levegőt, a szeme néha félig kinyílt, és fel volt akadva. Álltunk mellette az asszonnyal, és azon gondolkodtunk, hogy ki kellene hívni az ördögűzőt, vagy legalább a papot. :D
3 óra múlva felkelt. Láza nem volt, vidám volt, közölte, hogy éhes. Jót evett, és nem hányt többet. Mintha semmi sem történt volna, úgy ment tovább az élet. Másnap nemhogy étterembe, de még óvodába is ment.
"Arra volt jó az egész covid hisztéria, hogy az emberek azóta összefossák magukat már attól, ha valaki nyilvános helyen orrotfúj"
A pánikolós közhellyel nem értek egyet, de ezzel maximálisan. Aktuálisan éppen azzal szopunk, hogy az iskolában/óvodában ha tüsszög a gyerek, már hívják a szülőt, hogy vigye haza. Az eredmény: a kölkök rátanultak, hogy mennek a tanárhoz, hogy fáj a torkuk/fejük/hányingerük van, az meg hív. Mi meg visszük orvoshoz, aki közli, hogy nyugodtan mehet iskolába. Alig agyf.sz, és alig érzem magam hülyének ilyenkor.
Olyanok vagytok mint az indiaiak😂
Tele a net olyan videókkal ahol indiai utcai kajaárusok főznek, miközben a legyek beköpnek mindent, a "séf" taknya / izzadtsága belefolyik a kajába, meg is igazítja egy kicsit a túrós farkát a nadrágjában, majd közvetlen utána kavarja meg az ujjaival a kaját, aztán áll ott sorban a sok kis indiai, alig várják hogy elkészüljön a finom harapnivaló. Minek hisztizni ilyeneken, nem? Az igényesség, vagy épp a józan ész messze túl van értékelve.
Az hogy a beteg gyerekeded odaviszed 5 centire egy rakás másik ember ételéhez, hogy lehetőleg köhögje tele, az alap.
Hála istennek ezen a forumon senki sem reprodukálódik, de még csaknem is megy ténylegesen emberek közé, mert aggasztó ahogy itt az esetek 100%ában beszéltek a személyes higiéniáról. Maradjatok is otthon inkább. Minden olyan kérdés ami arról szól hogy "uhh 0-24 otthon vagyok, ki kéne mozdulnom?" a válasz az hogy NEM. Jobb a világnak.
"én soha de soha de soha nem betegszem meg még akkor sem ha az arcomba hánynak, mert én erős vagyok, és aki megbegegszik, az gyenge!!"
nagyon gyakran látom ezt a gondolatmenetet online, viszont a helyzet az, hogy JÓ, ha megbetegszel, ha a tested ki van téve egy vírusnak. Ha lázas vagy, és be van gyulladva pl a torkod, az azt jelenti hogy a tested keményen küzd a behatoló ártalmas vírusokkal. Ha csak köhögsz kettőt, és ennyi volt a vírus elleni harca a szervezetednek, az komolyabb problémák jele is lehet (autoimmun betegség pl) vagy éppen később okozhat komolyabb problémákat, hiszen ha nem küzd érted a tested, akkor észre sem veszed ha valami gond van a szervezeteddel addig amíg már túl késő.
Na de végülis mindegy, nem oszt, nem szoroz, ez csak egy kis kozerdeku közlemény hogy könyörgöm ne gondoljátok, vagy ami fontosabb, terjesszétek hogy automatikusan jó dolog ha valaki sosem fekszik ki a betegségtől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!