Mit lehet tenni az ilyenekkel?

Majd' megszakad a szívem.

Az előbb mentem el egy csapat utcagyerek mellett, akik így, este, a sötétben, a hideg utcán álldogáltak, falták a pufi kukoricát, látszott rajtuk, hogy nagyon éhesek, és hát valószínűleg be voltak mindenezve, mert egyik se nagyon tudta, hogy merre tántorog arccal.

És ami a legszívettépőbb: volt köztük egy tízévesforma kisfiú is, akinek a nagyobbak azt mondták, hogy te már ne igyál, mert az előbb hányingered volt, és ahogy elmentem mellettük, a kisfiú megérintette a karomat, úgy mondta NEKEM, hogy "de már nincs hányingerem, ANYA!"

A szanaszét cuccozott kisfiú még a hallucinációjában is az anyukáját hívta!

Ezeknek anya és apa kéne, meg ilyenkor otthon meleg vacsora, utána meg fürdés és alvás.

Nemcsak a gyerekkoruk ment tönkre, hanem az életük is. Már most.

Istenem, ahogy mondta, hogy anya! Látszott rajta, hogy nem gúnyolódik, hanem szentül hiszi, hogy én vagyok az anyja. Anya kéne még neki.

Még most is könnyezem.

Igen, ez sorsod-Borsod.