Mennyire megbízhatóak a belső megérzéseid? Mi történik ha nem hallgatsz rá?

Konkrét esetem:

Szeretnék felhagyni egy iskolával ami már az első benyomástól kezdve bűzlött nekem. Nehéz is bejárni, szaktudást és kapcsolatokat sem nyújt, bár ezeket más szerencsésebb osztályok megkapják hellyel-közzel, de ez engem ugye nem vígasztal.

Volt előtte egy tábor onnan is úgy tértem haza, hogy már kimutatták az oktatók a foguk fehérjét, és látszott a fejetlenség. Ez a mentalitás folytatódott a tàrgyfelvétellel… lett volna lehetőségem mást tanulni, átjelentkezni, de mire telefonáltam, lekéstem. Csak őrlődtem rajta, és egyhelyben toporogtam.

Ami visszatart, hogy rengetegszer visszautasított már ez az egyetem, dicsőség volt bekerülni, és jó érzés lenne villogni ezzel a mester diplomával. Remélek tőle egy kicsivel könnyebb elhelyezkedést, de ennyi.

Úgy érzem hülye vagyok, hogy nem tudom megbecsülni a helyem, meg nem is hosszú a képzés annyira, de iszonyatosan szenvedve csinálom. Folyamatosan elakarom nyomni az intuíciómat, hogy nyugi ez csak egy rossz érzés az egyetemmel kapcsolatban, elfog múlni, de újra és újra ráerősítenek valami ostoba igazságtalansággal, nem törődömséggel, mintha nem is egyetem lenne csak valami dilettánsok játszótere. Konkrétan bemegyek, és van egy-két órám ami miatt átutazom a napom nagy részét, ott van némi bölcsész filozofálgatás de azon kívül más tanárok nem járnak be rendesen és nem történik az ég világon semmi. Nagyon csalódott vagyok, viszont ez egy nagy döntés az életemben, félek, hogy megbánom, ha kihagyom.