Mennyire megbízhatóak a belső megérzéseid? Mi történik ha nem hallgatsz rá?
Konkrét esetem:
Szeretnék felhagyni egy iskolával ami már az első benyomástól kezdve bűzlött nekem. Nehéz is bejárni, szaktudást és kapcsolatokat sem nyújt, bár ezeket más szerencsésebb osztályok megkapják hellyel-közzel, de ez engem ugye nem vígasztal.
Volt előtte egy tábor onnan is úgy tértem haza, hogy már kimutatták az oktatók a foguk fehérjét, és látszott a fejetlenség. Ez a mentalitás folytatódott a tàrgyfelvétellel… lett volna lehetőségem mást tanulni, átjelentkezni, de mire telefonáltam, lekéstem. Csak őrlődtem rajta, és egyhelyben toporogtam.
Ami visszatart, hogy rengetegszer visszautasított már ez az egyetem, dicsőség volt bekerülni, és jó érzés lenne villogni ezzel a mester diplomával. Remélek tőle egy kicsivel könnyebb elhelyezkedést, de ennyi.
Úgy érzem hülye vagyok, hogy nem tudom megbecsülni a helyem, meg nem is hosszú a képzés annyira, de iszonyatosan szenvedve csinálom. Folyamatosan elakarom nyomni az intuíciómat, hogy nyugi ez csak egy rossz érzés az egyetemmel kapcsolatban, elfog múlni, de újra és újra ráerősítenek valami ostoba igazságtalansággal, nem törődömséggel, mintha nem is egyetem lenne csak valami dilettánsok játszótere. Konkrétan bemegyek, és van egy-két órám ami miatt átutazom a napom nagy részét, ott van némi bölcsész filozofálgatás de azon kívül más tanárok nem járnak be rendesen és nem történik az ég világon semmi. Nagyon csalódott vagyok, viszont ez egy nagy döntés az életemben, félek, hogy megbánom, ha kihagyom.
A belső "megérzéseim" konkrétan nem csak a sajátom, de több mindenki más életét is már megmentették. Szó szerint.
Nálad szerintem ott a hiba, hogy a Corvinust kivéve-nincs normális tanár az egyetemeken, óriási tanárhiány van, szinte nem is nagyon tudják az anyagot átadni,de olyannak tűnik mint ha felsővezetés utasítására nem is akarnák, és a jellemző, hogy az utolsó éveseket buktatják, hogy ne kapják meg a diplomájukat. Nyelvi tagozatokon olyan tanárok vannak akik a keleti nyelvet úgy "tanítják", hogy maguk is alig beszélik az angolt, magyart abszolút nem. A diákok fogják a fejüket, hogy miket művelnek velük "oktatás" gyanánt. Pofára adják a jegyeket. pl. órai munkák 5-ös (több) vizsgán adnak neki 2-.est úgy, hogy kihangsúlyozza alig pötyögve angolul a tanár hogy a két legjobb diákja közé tartozik az illető, aki valaha volt a pályáján, és hajrá szurkol nekik. Az illető az összes más tárgyából színötös. Csak ennél az egy embernél.. A másik egy Gazdaságis tanuló utolsó éves volt, és kerek perec megmondta neki az oktatója, hogy ameddig ő a katedrán van addig nem fogja átengedni. 4-5-ös tanulóról beszélünk-és utolsó éves ez az illető is, és ilyen ember miatt nem fogja megkapni a diplomáját. Ez egy ismerősünk gyereke.
Szóval lehet, hogy ezt és ilyen helyzeteket érzel meg előre.. Ha van lehetőséged, menj külföldi Egyetemre. Itthon, csak a Kormány közeli gyerekeknek van oktatás-normális oktatás.
Köszönöm a választ, és sajnálom, hogy máshol is ilyen siralmas a helyzet. Nekem is volt már most az első félévben ilyen tanári g@cizéssel tapasztalatom. Az egyik az volt, hogy ígérgette a jobb jegyet, megcsináltam amit kért, és még és még foglalkozzak vele többet, addig ameddig már más követelmények teljesítésének rovására ment volna a dolog, és megakart törni, hogy èn mondjam, hogy nem kell a jobb jegy, tehát én nem tettem eleget.
Ez is lett a vége. Illetve a főtárgyból úgy kaptunk jegyet, hogy megbeszélte a vezetőség, hogy szórjanak már ki pár ilyen meg olyan jegyet is. Persze napokkal a prezentációnk után hogy tényleg csak pofára menjen, amikor már másik két szakot is végig néztek, csakhogy teljes legyen a homály.
Szóval sok sok probléma van, és nem tudom, hogy folytassam-e tudást nem kapok, ha bírom pénzzel, ami főleg azt takarja hogy addig nincs rendes munkám, akkor csinálom, de sok áldozat és tényleg mérhetetlenül csalódott vagyok. Lehet hogy nem vagyok kitartó? Annyira nincs kedvem magyarázni ezt a családnak, meg hát picit úgy magamnak is, hogy nem sok kellett 2 éves ez a sz”@ r és én nem bírtam ki, holott mennyi rossz munkahelyet túléltem már.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!