Mit értesz feminizmus alatt?

30: A kérdezőnek sajnos legalább részben igaza van. Elméletben tök szép, amit a 28-as leírt és elolvasva könnyű egyetérteni vele, de a gyakorlat más.

A házimunka elosztása minden pár magánügye, ezt nem lehet ideológiák alapján kívülről eldönteni és irányítani. Nem mondhatjuk meg senkinek, hogy mi a jó és mi a rossz.

A megingathatatlan férfiképről pedig annyit, hogy nemhogy nincs már rá szükség, hanem sokkal nagyobb szükség van rá, mint korábban bármikor. Ma sokkal hamarabb és kisebb hibákért otthagyják a nők a férfiakat, mint korábban bármikor, tehát az erős férfikép megléte minden korábbinál fontosabb. Persze az jó, hogy a nők nincsenek belekényszerítve egy számukra rossz kapcsolatba, viszont van ennek egy olyan hozománya is, hogy a férfiak még kevésbé mutathatnak gyengeséget, mert egyből selejtezve lesznek. És itt nem arról van szó, hogy ha a férfi pl. elveszít egy rokont, akkor ne sírhassa el magát a nő előtt, ez még a legtöbb esetben belefér. Viszont ha van egy közös nehézség, rossz élethelyzet, pl. elszámolták magukat és a bank viszi a házat, vagy olyan döntést kell meghozni, amiben nincs jó, csak két nehéz, "rossz" választás és ott kezd a férfi elgyengülni, akkor már vége is és ez független attól, hogy a nő is ugyanolyan tehetetlen és elgyengül, vagy éppen ő lesz a tökös az adott helyzetben. Szóval amíg nincs éles helyzet, addig talán kötögethet a férfi otthon, maximum többször fáj a nő feje esténként, de ha jön egy olyan élethelyzet és ott mutat gyengeséget a férfi, akkor már kuka is.

30, velem a '90-es években volt apa otthon gyesen, mert anyának volt fix munkahelye, apa meg vállakozott, simán megtehette, hogy kevesebbet vállal, de azt délután, mikorra anya hazaért (nem az olajszőkítő réteghez tartozott, szerelő volt, simán csak jelezte az ügyfeleinek, hogy négy után tud menni, aminek ők is örültek, mert a legtöbben addigra voltak otthon).

Egyetlen "mellékhatása" lett a dolognak: a kortársaimhoz képest mindig sokkal közelebb álltunk egymáshoz. Kamaszként elég szomorú volt látni, hogy sokan úgy tekintettek az apjukra, hogy ő adja a zsetont, meg tőle kell kimenőt kérni, de egyébként nem volt az életük része, nem beszélgettek vele. És azt gondolom, hogy ez alapvetően nem a gyerek hiábja, a szülőnek kell gyerekkorban megalapozni a jó viszonyt.

Annyiban igaza van a 29-nek, hogy így tényleg nehéz egy tartós párkapcsolatot kialakítani. Nekem apám eléggé magasra tette a mércét abban a tekintetben, hogy milyen értékeket keressek egy férfiben, és hát sokan leverik.