A 40 feletti gyerekteleneknek vajon hány százaléka tudatosan gyerektelen?

#30 Nagyon igaz. Aki halogatja, az nem akar igazán. Nyilván vannak kivételek, akik nem találtak társat, vagy sokáig hitegette őket a partnerük. De az biztos, hogy a többségnek többet ért a szabad, független élete, mint a gyerek.

N

Mert aki tényleg szeretne, az nem válogat annyit a partnerek között, hanem egy normálisat kiválaszt és akkor jöhet a gyerek.

Mondjuk ehhez olyan egyszerűnek kell lenni mint a százas szög

Eleve normalisat nehéz találni de amúgy ne számítson semmi más?

Sem vonzalom, értelem, érzelmek?

Csak legyen valaki aki gyereket gyárt…

Aki halogatja abban sem értek egyet hogy nem akar

Én mondjuk 30 évesen biztos nem akarnék, de 37-8-9 évesen már lehet… hiszen akkor már muszáj meglépni ha tényleg akarsz…

Azé ez nem ilyen egyszerű hogy az első “normalisat” kikukazod és mehet is a gyerek

#30

Korábban linkeltek tanulmányt, ami alapján a gyerektelenek kevesebb mint 20%-a önként nem akart, 80%nak pedig akarata ellenére alakult így. Tehát nincs igazad.

Nekem a tapasztalataim is ezt bizonyitják, rengeteg gyerektelen és komoly kapcsolat nélküli késő-harmincas nőt ismerek (volt baráti körök, évfolyamtársak, stb) akik egész biztosan akartak. Csak amikor fiatalok és termékenyek voltak, akkor a faszringispilt lovagolták, vagy korukbeli deadbeat arcokkal voltak évekig.

#32

Már 30 felett egyre nehezebbé válik, 35 felett az esetek nagy részében orvosi segítséggel, drága kezelésekkel, stb tudsz csak szülni, és akárhogy is sikerül, a gyerek rendellenességeinek a kockázata exponenciálisan növekszik (ezért van ma egy átlagos sulis osztály felének autizmus, diszkalkulia, mentális betegség, ADHD, allergiák tömkelekege, stb).

Engem 22 évesen szült az anyám mégis szorongasos depressziom van, melle vagy 6 fóbia….

30 felett már nehezebbé válik 😂

Tehat akkor egy nőnek tényleg ne legyen élete csak 25 éves koráig szulje be az első gyereket aztán majd a pali eltartja, vagy nem…

32-es, de ilyen egyszerű, csak a sok felesleges elvárás miatt manapság már mindenki megbonyolítja.

Régen nem szerelemből házasodtak és alapítottak családot, ez a modernitás része, hogy szerelmesnek is kell lenni a gyerekvállaláshoz meg éveket kell együttélni stb. stb. Ha valaki gyereket akar vállalni, akkor vállalja a rossz párválasztás kockázatát is. Ha annyira nem akar gyereket, akkor évekig keresgeti a "megfelelő" alanyt.

33-as egy tanulmány nem tanulmány, ezt minden írástudó tudja. A másik én azt állítom, hogy a megkérdezett ember hiába mondja azt, hogy azért nem lett gyereke, mert "akarata ellenére alakult így" ez nincs így! Ez racionalizálás. Szerintem az a nagy helyzet, hogy csak akkor tud "úgy alakulni", hogy nincs gyerek, ha valaki NEM tesz aktívan azért, hogy legyen. Ha nem tesz érte, akkor pedig valójában nem akar gyereket, hiába magyarázza, hogy én akarok, de legyen ez, de legyen az stb. ezek mind kifogások.

35 leszek nemsoká, biztosan nem lesz.

Nem akarom megtapasztalni a "szülés csodáját" (pláne, amikor az orvos kézzel tépi ki a méhlepényt, mert nem válik le - igen, bárkivel megtörténhet), a nem alvást, a felelősséget, a dackorszakot, SEMMIT, amivel "egy gyermek" jár.

Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok nélküle - persze, ha ezt bárkinek elmondom, én vagyok az ufó, a femin.ci, és társai 🤣, meg "úgyis meggondolod magad".

"Ha valaki gyereket akar vállalni, akkor vállalja a rossz párválasztás kockázatát is. "

Na az a hülye, akinek teljesen mindegy hogy kitől, csak gyerek legyen.

Egy gyereket ugyanis nem elég csak megcsinálni, hanem lehetőleg szeretetteljes közegben kell felnevelni is.

Nem kezdettől csonka családban, mert anyuci nem akart sokáig válogatni.

Igenis válogasson, ez a gyerek érdeke!

Ha nem találtam volna meg a megfelelő párt, nem lett volna gyerekem.

Így meg van kettő.

És nem hibáztatom azokat a barátnőimet, akiknek nem jött össze, mert "miért válogattak", hanem sajnálom, hogy így alakult. Mert ők is úgy szerettek volna, ahogy én. Jó kapcsolatba, nem pedig minden áron egy szarba is.

Én sosem akartam, és nem is értem, mit látnak ebben az egészben azok, akiknek van. A gyerekeket egyébként szeretem. De számomra elképzelhetetlen az egész, és akinek van, azt konkrétan sajnálom, és nem értem, mi öröme van az életben, hogy lehet így boldog. Pedig gondolom az, csak semmilyen szinten sem tudom átérezni az élethelyzetét. Tehát nálam nem volt kérdés. Már huszonévesen elidegenedtem a gyerekesektől, mert két mondat után menekültem a közelükből. Teljesen leépültnek, egyenesen szellemileg fogyatékosoknak tűntek és semmilyen szinten nem tudtam mit kezdeni velük. A baráti körömben persze vannak azért gyerekeket nevelők is. Kisgyerekesek. Nem használnak debil kifejezéseket, nem beszélnek barnázásról, ovulációról, a két-négy-tíz-ÉVESÜKRŐL, nem teszik ki a mancsos szájú gyerekről készült fotót fb-ra, viszont elmesélik, milyen volt a terhesség és a szülés, hogy fejlődik a gyerek, hogy tanult meg beszélni, járni, amik szerintem nagyon érdekes és szép dolgok. Néha beülünk együtt valahova ebédelni, kávézni vagy elmegyünk strandra, olyankor a gyerekeket is hozzák. Kifejezetten felüdítő élmény. Unokaöcsémre néha vigyázok, vele is nagyon szeretek foglalkozni. És ez engem a legmesszemenőbben kielégít, és ezen tapasztalatok ellenére sem vágyok sajátra. Életem legjobb döntésének tartom, hogy nem vállaltam gyereket, akik pedig megkérdőjelezik ezt, azok nálam egészen egyszerűen átkerülnek a kártékony debil kategóriába. Mert még a mai napig van, aki azzal jön, hogy na és mikorra tervezzük a gyereket, holott én már 42 elmúltam, párom meg idén lesz 40. Bele sem gondolnak semmibe, csak nyomják az ostoba, nem is leplezetten rosszindulatú ártalmas hülyeségeket. Lombik? Normális? Meg van, hogy súlyos depressziótól, öngyilkossági gondolatoktól szenvedőknek nyomják, még az úgynevezett szakemberek is, hogy szüljön és attól jobban lesz, mert biztosan az hiányzik az életéből (megtörtént eset. Nem velem történt, hanem egy ismerősömmel. Teljesen szét van csúszva, és nemhogy egy gyerekről de saját magáról sem tud gondoskodni). Ezekree most mit lehet mondani? Igazi leépült idióták. Nem néznek se jobbra, se balra, csak jönnek a cukrozott takonydumákkal arról, hogy a gyerMek az élet értelme. Másfél éve nálunk amúgy becsúszott egy terhesség védekezés mellett. Életemben először, és azóta sem értem, hogyan. Mivel eléggé taszít az abortusz, meg nem vagyok egy magzatdaráló típus, úgy döntöttünk, hogy persze, így ebben az esetben nincs más választás, mint megtartani, megszülni, szeretni és felnevelni. A párom kb az egekben járt, míg én 2 hét örömérzet után olyan sötétséget, kilátástalanságot és depressziót éreztem, amit még soha. Végül elvetéltem, és visszatért az összes életörömöm, boldogságom, bár sajnáltam a kis lényezetet, hogy elindult az egész életfolyamat, és mégsem lehetett belőle semmi. Ugye a természet így döntött. Nem, nem a lélek nem akart "leszületni" mert érezte, mielőtt betalálna valaki a sötét szöveggel :D Egyszerűen ennyi idősen nem lehet, vagy csak nagyon ritkán egészséges gyereket produkálni. Mégis megpróbálta a természet. Ezt így érdekes volt látni, de ennyi. Ennyit arról, hogy jaj megbánom majd 40 után. Továbbra is várom, hogy megbánjam, mert eddig semmi. És mivel fel vagyok készülve a nyugdíjas évekre, arra is, hogy legyen ellátásom arra az esetre is ha megrottyannék, még ezzel is feleslegesen riogatnak. Igazából az egészben csak az a zavaró és kétségbeejtő, hogy az emberek 90%-a ezen a szinten van. Hogy ezeket a dumákat komoly képpel képes a világba eregetni.

Az én ismerettségi körömben amúgy több a tervezetten gyerektelen, mint a gyerekes, de mivel már kifejtettem fentebb, hogy ösztönösen irtózok a legtöbb gyerekestől, így ez nem feltétlenül reprezentatív. Egyébként akár van gyerek, akár nincs, az mindenképpen erény, ha valaki előrelátóan éli az életét. A gyereket vállalók igen nagy része ezt ugye nem mondhatja el magáról.