Magyarnak lenni = hátrányos helyzetűség tudat?

Bennem nincs ilyen érzés egyáltalán. Igaz én nem is éltem ilyen ősidőkben. :D

Szerencsés életem volt/van, boldog vagyok és voltam eddig egész életemben.

Bennem inkább kezd erősödni ennek az ellentétje, hogy mennyire előnyös helyzetben vagyok, mennyire jó nekem. (Független ez az érzés attól, hogy magyar vagyok)

Először is nálunk inkább az első világháborúig tartott a jó világ. Boldog békeidők, szokták mondani a nagy háború előtti évekre.

Másodszor nem értek egyet azzal, h egész jól utolértük magunkat a rendszerváltás óta, ez nem igaz. Nem csak a jelenlegi kormánnyal van baj. A rendszerváltás óta olyan emberek irányítják az országot, akik csakis saját zsebre dolgoznak és lesz*rják, h mi jó az országnak. 34 év alatt simán elérhettünk volna ennél sokkal többet is, ha az ország legnagyobb cirkuszában jó irányba terelik a dolgokat.

Szégyenérzetet a magyarságunk miatt nem kell érezni, voltak nekünk dicsőbb időszakaink is a mostaninál. Amiért érezhetünk mégis vmi rosszat az egy kollektív negatív döntéshozatali sorozat, amit művelünk az elmúlt kb 500 évben és sztem fogunk is az elkövetkezendő szintén 500 évben is.

A magyar hátrányos helyzetét saját maga okozza, csak ezt nem szereti elismerni. Mindenki másra mutogat mindenki, még a kormány is. Mindenki hibás a saját nyomorunkért, kivéve mi.

Nagyon jól mutatja a magyar világlátását a himnusz története. A himnuszt Kölcsey nem azért írta, hogy a nemzet dala legyen belőle. Nem is akarták egy ideig a politikusok sem, annyira lehangoló és depresszív, de a nép annál inkább akarta. Annyira szerették ezt a sírást. Ősi magyar szokás a panaszkodás.

A trianoni szívatásnál volt nagyobb szívatás az I Vh után. Abban Ausztriát szívatták. A területének 75%-át veszítette el, de ők nem mutogattak másra, hanem összeszedték magukat.

A kérdés történelmi része nevetséges, tele butasággal és valótlansággal.

"túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt.

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!..."