Lehúzhatom magam?
37 éves nő vagyok, férjjel, 2 gyerekkel. A családom nagyon kedves, segítőkész. Boldognak kéne lennem, de itt jön a de.
Nincs semmim és egyszerűen megőrjít a tudat. Külföldön élünk, barátaink nagy része pár éve hazaköltöztek. Mindenki tudott venni (igaz szülői segítséggel) ingatlant, szuper munkájuk van.
Szinte minden barátomnak, ismerősnek, rokonnak ingatlanja van (még ha hitelből is), és/vagy szuper karrierje.
Én pedig hiába küzdök nem jutok előre. Hiába dolgozom jól mások elmondása alapján, mindig más kapja az előrejutást. Képzem magam, gyerekek mellett csináltam a másoddiplomám, szakmáim is vannak, de valahogy nem tudom eladni magam vagy nem tudom. Vagy úgy ahogy van sz*rok a végzettségeim.
Mi nem fogunk örökölni, az én szüleim nem élnek, a férjem anyja sem él, apja alkoholista. Inkább mi segítjük, hogy ne legyen neki még rosszabb.
Egy csődtömeg vagyok, semmit nem értem el az életben. És a gyerekeim ezt látják, annyira elszomorít. Nekik próbálok majd segíteni, de mivel? Pár millióval nem sokra mennek majd a jövőben.
Valahogy úgy érzem, mindig minden rosszkor jött. Ha korábban jöttem volna ki külföldre, vagy éppen pár évvel fiatalabban érettségiztem volna, akkor tuti nem tanulok tovább. Elhittem, hogy az a suli jó lesz, abból meg lehet majd élni.
Egyszerűen nem bírom. Egy senki vagyok, akinek semmije sem lesz. A gyerekeknek rokonokat, családi köteléket sem tudok adni. Mit csináljak? Merre menjek?
#9
Jó lenne, ha segíthetnék
Törekedj a valódi értékek megismerésére és elsajátítására. Ne az anyagi életed legyen a mércéje a mibenlétednek.
Senki vagy? Vagy egy jó ember, törődő anya, igaz társ?
Olvass arról, hogy mit ír a pszichológia a jó életről.
Pl. Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, vagy Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus, hátha. Én sok hasznos gondolatot találtam ezekben.
Kicsit kezdődő depire gyanakszom nálad. Próbálj kicsit néha szünetet tartani önmagad/sorsod elemzésében és kifelé figyelni. Ezt én is gyakorlom, és enyhülést szokott hozni, illetve utána jobban rálátok magamra, ha egy ideig képes vagyok kinti dolgokra, felhők, fák, madarak, nők, színekre, hangokra figyelni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!