Mi a fenéért élünk, ha úgyis meghalunk és minden semmivé lesz?

#10

Isten szeret téged.

Kérdező! Ugyanezt kérdezem magamtól evek óta.

Az én hitem szerint a lélek be van etetve valami süket dumával, hogy majd mennyit fog tapasztalni, meg fejlődni meg tanulni, aztán halalakor rájön, hogy ja 'ez se így volt az se úgy volt'. Nem baj, majd leszületik újra. Újból reménykedik, hogy na majd most megtapasztalhatja meg oda fejlődhet hogy...aztán megint nem.

Szóval kicsit ilyen cica-játék, ahol a macska kergeti a fénypontot, meg el akarja kapni, meet nem jön rá, hogy nincs mit elkapnia/azt nem lehet megfogni.

Nyilván semmi. Az van, hogy az ember sokszor az alapokért küzd, amik tényleg a legalapabbak lennének és még az sem jön össze. Pedig mindenhez van egy megoldóképlet, egy logikai elgondolás, hogy na ezt kell csinálnod és akkor fog majd megvalósulni. Aztán befizeted az árát úgymond, megteszed amit kell, és mégsem jön össze, mert nem rajtad múlott. És az ilyen hibákból van rengeteg, de van olyan is, hogy eleve kivitelezhetetlen a megoldóképlet egy adott dologhoz, vagy több is van és mindegyiket próbáltad, de egyik sem működött. Rengeteg apró példát lehetne hozni erre a való életből és az ilyenekből épül fel az egész. Nagy nehezen egy-két dolog néha összejön, de érzetre olyan, mintha direkbe valaki ellened játszana és rohadt nagy erőfeszítésekkel tudod csak ezt felülírni.

De eközben ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy néha valamit csinálsz és csak folyamatosan szaródik el minden a közeledben és jobban jártál volna, ha nem is csinálsz semmit. Szóval mintha már eleve így meg lenne írva, hogy egy adott embernek adott életen belül mit lehet, mit nem, független attól, hogy ő mit csinál.

És akkor ott vannak még az utalások. Egy ember neve mindenhol visszaköszön, aki már nincs az életedben. Irreálisan sokszor, gyanúsan pontos utalásokkal. Azt ne mondjátok, hogy nektek nem voltak ehhez hasonló jelek.

A fő kérdést nem csak az életre lehet érteni. Egy életen belül is lehet olyan helyzet, hogy már semmi értelme az egésznek, nem kell ahhoz meghalni.

Például miért kell valakivel 6 évig barátságban lenni és szó szerint mindent megosztani, ha utána a létező összes kapcsolatot megszakítja veled, teljesen mindegy milyen indokkal?

Az élet eleve azzal a feltétellel íródik, hogy már születésedkor el van rendelve, hogy át fogod élni a szüleid halálát, el fogod temetni őket, rengetegen átbsznak, megbetegszel és meg fogsz halni, de persze általában előtte jó sokat szenvedsz is. Eleve innentől kezdve kegyetlen és önző dolog gyereket vállalni. Egyrészt nem tudod megkérdezni a gyerektől, hogy ő akarja-e, másfelől egyből ezzel indítasz, hogy el kell téged temetnie és ő is meg fog halni.

Mindezek tudatában, mégis hogy lenne értelme bárminek is?

rövid nagyon nagyon rövid.

Ahogy kb. #14 írja, van akinek pár éven belül megvalósulnak a tervei és minden amit el szeretne érni.

Vannak akiknek ehhez 100 év sem lenne elegendő, sőt 60 felett már a legtöbb ember le is áll ezekkel a tervekkel.

Kevés az idő, nagyon kevés néhány embernek, sőt sokaknak, mire élvezhetnéd mire a tiéd addigra megöregszel.

Nem ugyanaz valamit átélni 30 évesen mint 70 évesen.

Inkább örülj, hogy embernek születtél és nem mondjuk hangyának, sokkal rövidebb lenne az életed és azt is tudattalanul élnéd le, csak teljesítenéd automatikusan a beléd kódolt programot.

Vagy születhettél volna embernek i.e. 2023-ban is, az szívás lett volna, a mai embereknek sokkal érdekesebb, változatosabb, tartalmasabb az élete...

Senki nem tudja megmondani, és értelmetlen maga a kérdés is. Annak, hogy "miért", csak szubjektív szempontból van értelme, egyébként semmi. Az, hogy szubjektív tapasztalatunk és öntudatunk van semmit nem jelent, csak annyit, hogy az evolúciónak elértük egy bizonyos szintjét. Ettől még ugyanúgy megsemmisülünk (beleértve a szubjektumot is) a halállal, ahogy egy elefánt vagy egy bolha.

Ezek a játszmák, hogy lélek, meg túlvilág, csak bohóckodások, arra jók, hogy elviselhetőbb legyen ez a néhány pillanat - mert kozmikus szinten egymillió év is semmi, ez a száz év pedig még a semmihez képest sem látszik. De ez így van jól, azért él még ma is az ember, mert a többség fel sem fogja, hogy mennyire jelentéktelen ez az egész.