Mit lehet kezdeni olyan esetben, ha egy szó szerint szociopata/szadista (vagy esetleg pszichopata) matektanár mély nyomot hagyott a lelkemben, negatív értelemben?
Ráadásul nagyon sokra vitte, az év (vagy hónap?) emberévé is választották, rengeteg őt dicsőítő cikk jön le róla már vagy 12-15 éve, szinte folyamatosan. Karnagy és iskolaigazgató (gimnázium) is azóta. Valahogy nem látják az emberek az igazi arcát.
Én például nem bírtam ki könnyek nélkül a jelenlétében, nagyon durván bánt velem, és másokkal is, de valamiért csak a szakmai tudását nézik az emberek, és azt nem, hogy milyen a jelleme.
Első válaszoló,
Attól, hogy valaki érzékeny, nem jelenti azt, hogy defektes.
12:09 (második válaszoló)
Köszönöm a hasznos kommentet.
A csávó nem feltétlenül szociopata, lehet "csak" rettentően eredményorientált. Nem azért üti a környezetét, mert szadista, hanem mert haladni akar, és frusztrált, amikor nem tud.
Ez három dolgot hozhat ki egy emberből:
1: a hozzá hasonló embert inspirálja a terhelés és a keménység, ezért baromi jól teljesít.
2: bizonyos típusú emberek félelemből, megfelelési kényszerből kihozzák magukból a csúcsteljesítményt, de félő, hogy kiégnek közben.
3: megint más emberekre viszont pont ellentétesen hat ez az attitűd: lerombolja az önbizalmukat, elbizonyítja, kibillenti őket.
Jól látható, hogy a háromból két emberből kihozza a maximumot, a harmadikat meg pont hátráltatja. Pechedre te a harmadikba tartozol, neked teljesen más vezetési stílusra van szükséged: türelmes, támogató, inspiráló megközelítésre.
Sajnálatos, hogy nem vagy képes korrekt módon reagálni a felvetésemre (1.), hogy jobban elképzelhető legyen a helyzet.
Molesztált, fogdosott, vagy mi?
Meg szokás szerint azt is hanyagoljátok, hogy fiú vagy lány a kérdező, sőt ha megmeri kérdezni az ember, arra is hisztisen reagál némelyik.
Tanár az férfi elvileg, vagy ki tudja, csak arra vigyázz, hogy aki vizuális típus, nehogy maga elé tudja képzelni a szituációt.
Figyelj, nem kell konstruktívnak lenni, engem már nem is érdekel a problémád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!