Meg lehet bocsátani egy háborús bűnösnek?

Ez attól függ, kinek, mi az érdeke! A II.vh-ban a japán orvosok megúsztak mindent, a kutatási anyagaikért cserébe, a legtöbb az usába ment a háború után és ott praktizált. Ezek a japán orvosok, brutális kisérleteket hajtottak végre kínai hadifoglyokon, civileken és gyerkeken is. Egy film a témáról, csak erős idegzetűeknek, de komolyan: Ember a nap mögött.

A másik meg ugye a német tudósok, konstruktőrök.

Meg amit nem tudunk.

Szerintem sem.

Amin vitatkoztok - bűn és bűnhődés az egyedileg változik. Nézőpont és eddigi élet tapasztalatok kérdése szerintem.

De szerintem nem ez a fő nézőpont.

A büntetés társadalmi lényege, hogy elriasszon másokat a bűntől, akik esetleg hajlamosak rá.

Ha megengedő vagy, a rendszer sérül.

Ha KÖVETKEZETES vagy, mindig mindenkor megkapja a bűnös a büntetését, akkor ezzel sok lehetséges más esetet is megelőzöl.

- De csak nézz meg bármilyen szülő - gyermek kapcsolatot, a következetes szülők gyermekei viselkedését hasonlítsd össze azokéval, akik hangulat függőek. Ég és föld.

Szerintem ezt a megbocsátás dolgot kicsit félre szoktuk értelmezni: a megbocsátás nem azonos a felmentéssel. Amikor a gyerekem letöri a telefontartót a kocsimról, akkor én megbocsátok neki, de ettől még hulla biztos, hogy nem veszek neki fagyit aznap, és amíg megragasztom amit eltört, nem játszom vele. Az elkövető viseli a tettei következményeit, ez függyetlen attól, hogy én haragszom rá, vagy nem.

Szerintem a megbocsátás az áldozatnak kell, nem az elkövetőnek. Ha én haragszom egy háborús bűnösre, attól ő olyan nagy életminőségbeli változást nem fog megélni. Aki a haragtól szenved, az valójában én vagyok, mert ez a toxikus érzelem az én életemet mérgezi, nem az övét.

Viszont a kérdés itt nem ez: a 90+-os háborús bűnös esetén nem a megbocsátás a téma; egész egyszerűen a világ lekéste a lehetőséget, hogy jogszerűen elszámoltassa. A csávó leélte az életét, most meg olyan állapotban van, hogy nem nagyon tudod felelősségre vonni. Neki annyi, és ezzel az igazságszolgáltatás lehetőségének is. Le kell írni, mint veszteséget.

Igazából szerintem egy átlag mai fiatal szempontjából értelmezhetetlen a megbocsátás fogalma. Én 27 vagyok, már a szüleim sem az a korosztály akiket a háború közvetlenül érintett volna. Nincs mit megbocsátanom, nekem senki nem ártott. Lassan abba a korba lép a történelem, hogy nem lesznek már élő holokausztot vagy kommunista terrort túlélő emberek itthon, mert megöregednek és meghalnak, csakúgy mint a bűnösök. Úgyhogy szerintem az átlag embernek nincs dolga a megbocsátással. Az legyen az áldozatoknak és az ő közvetlen hozzátartozóinak a privilégiuma. Van egy Eva Kor nevű zsidó idős hölgy, akin szörnyű kísérleteket végeztek (az ikertestvérével együtt). Ő túlélte, és idősként kezet nyújott valami náci lágerőrnek megbocsátása jeléül. Ugyanakkor ő is azt mondta, hogy a büntetőjogi felelősséget mindenkinek vállalnia kell a tettéért. Más túlélők meg elítélték Kor gesztusát, szerintük azokat a borzalmakat nem lehet megbocsátani senkinek.

Most ki vagyok én, hogy megmondjam melyik a helyes út? Nem is hinném hogy van olyan. Mindenki maga tudja hogy az ő lelekén mi segít. Szóval a megbocsátás egy érzelmi kérdés, a joghoz semmi köze.

Jogilag sem tudok egyértelműen válaszolni. Mindig felmerül a kérdés, hogy mi a börtön célja? Büntetés, vagy az hogy a rabokat megpróbálja visszaintegrálni a társadalomba? Minél "fejlettebb" egy társadalom (nyugati mércével) annál inkább az integráción van a hangsúly. Namost egy 90+ demens ember esetében nyilván ennek már nincs jelentősége. Hogy büntetni kell-e csupán az igazságosság miatt? Szerintem igen. Ha valóban demens valaki akkor amúgy sem sima böribe viszik, hanem valami elmegyogyóba.