Ha ebből a "filozófiai" szempontból nézzük az elmúlandó életet, mi értelme van igazából?

Ha a nagy képet nézzük, semmi értelme nincs nyilván, és ilyen szempontból egyfajta beszűkült tudatállapotokra van szükség ahhoz, hogy az ember funkcionálni tudjon a mindennapokban, hogy elhidd, hogy a legkisebb dolognak is van jelentősége, holott valójában nincs olyan dolog, aminek lenne.

Arról szól a civilizáció, hogy az emberi lét eredendő, alapvető értelmetlenségével szemben határozzunk meg és jelöljünk ki olyan magasabb szintű célokat, amik egyéni és kollektív szinten is előreviszik az embert, miközben keretet és értelmet is adnak az életünknek. Ilyen volt a vallás, aztán az ideológiák is, az a lényeg, hogy a nihilizmus, az értelem nélküliség adott, és mindig ezzel szemben kell valami többletértéket felmutatni, amiért érdemes vállalni mindazt a szenvedést, ami az élettel eredendően jár.

A mai általános nihilizmus oka is az, hogy az ember a felvilágosodással túl racionális lett, a vallás már nem funkcionál kellőképpen, és azóta sem sikerült semmivel helyettesíteni. Az eredményt látjuk.

Minden változó. Nem kell ehhez meghalni se.

Pl voltál kisgyerek. Az a kisgyerek már nincs is. A gyerekkorod sincs. Minden már csak emlék. Nem létező.

Vagy van egy anyának egy babája az felnő. A baba eltünt. Nincs.

Egy folyamatosan képlékeny világban vagyunk ahol minden pillanat is elmult a következő pillanatban es már csak a lenyomata van a memoriádban (vagy fényképeken).

És az a sajnálatos hogy ezek a lenyomatok formálják a gondolkodásunk személyiségünk beépülnek.esetleg tdaumaként örök azorongásokat okozva, vagy önbecsülésromlást azáltal teljesitmény csökkenést előidézve azzal meg a kudarcokat.

Es ha ez még nem minden, az agyunk ráadásul ugy van kalibrálva hogy folyamatosan önigazoljon es ujabb eseményekkel lenyomatokkal szinte önmagának mantrázza ugyanazt hogy még a tudatalattiba is beivódjon.

És valamiért a negativ erő mindiv erősebb. Pl ha semmit nem csinálsz akkor lefelé haladsz. Munkanelkuliseg éhezés.

Mindih valami negativ halálba lehúzo erő ellen kell küzdeni pl.megélhetésért, létfenntartásért aztán azokat pluszolni hogy jobb legyen.

Mintha az egész élet arrol szolna hogy a halál ellen kell küzdeni.

Nem csak az örökkévalóságban van érték... A buddhista szerzetesek egy ága pl órákig, vagy napokig fest egy teljesen egyedi és gyönyörű mandalát, csak azért hogy a végén elpusztítsa. Szerintük árt a léleknek, ha nem tudjuk elengedni az örömet és a szépséget, hiszen ezeknek a jó dolgoknak nem az a szerepük, hogy örökké létezzenek.

Amivel egyet tudok érteni; sok nyugati ember minimális filozófiai ismeretekkel hajlamos beleesni a nihilizmus csapdájába ("ooooooh de van-e értelme bárminek is???") aztán ha lelki betegek, akkor ez a gondolkodás csak tovább ront a depressziójukon, ha meg amúgy normálisak lennének, akkor csak simán megrekesztik a saját intellektuális fejlődésüket, hiszen minek bármit is tovább gondolni, ha semminek sincs semmi értelme, és egyszer úgyis mind meghalunk....

Na mindegy... Talán a legfontosabb azt megérteni, hogy a mulandóság nem egy rossz dolog, az örökkévalóság nem feltétlenül jó dolog, a mulandóság nem veszi el az emberek/dolgok értelmét (nézőpont kérdése, sokak szerint pont ez ad értelmet mindennek) és az örökkévalóságtól/fennmaradástól nem lesz valami feltétlenül nemesebb.

Arról meg nem is beszélve hogy senki, de tényleg senki sem azért él, hogy értékes legyen az élete - az érték inkább az élet velejárója. Nem azért gyűjtünk tapasztalatokat, hogy az életünk végére felhalmozzunk egy rakás érdekes információt. A létezés nem így működik...

Fiatalon nem azért veszited el a szüzességed, mert ettől a tapasztalattól többet ér az életed, hanem azért, mert vágysz rá, és izgalmas, es tudod hogy boldoggá tenne.

Felnőttként nem azért lesz kapcsolatod, hogy bővítsd a tapasztalataidat, hanem azért, mert szerelmes vagy, és boldog vagy, és jó a másik ember társasága.

Nyaralni sem azért mész el, mert ezzel gyarapítod az életedről szóló aktát, hanem azért, mert kikapcsol, kíváncsi vagy más helyekre, emberekre stb.

Öregként nem pedig nem azért fogsz visszatekinteni az életedre, mert filozófiai szempontból sokat érnek az eddig megélt éveid, hanem azért, mert örömmel, nosztalgiával, vagy épp szomorúsággal töltenek el az emlékek.

Ezt még lehetne sorolni, de érted....

Sosem az a cél, hogy valami grandiózus értéket teremts az életedből, hanem az a cél, hogy bizonyos érzelmeket érezz.

SZÓVAL! Ha senki életének sem az a célja, hogy valami tudással és tapasztalattal teli univerzum legyen, akkor mégis mi a francért számít, hogy a halállal végleg eltörlődnek a világból egy ember emlékei??

Magáért az életért élünk, és az érzelmeinkért cselekszünk,ezek fontosak számunkra a mindennapjainkban, ezért pedig abszolút hülyeség abban mérni az életünk értékét, hogy mennyi marad fenn belőle. Kit érdekel?

Egy olyan dolog miatt tartod értéktelennek a létezést, ami abszolút nem prioritás miközben létezel/tapasztalsz.

Ha igaz lenne amit írsz, akkor is lenne. Ha eltűnne mindaz, akkor is számít, mert 1, a létező megéli azokat, és 2, minden másra is hat vele.

De valójában semmi sem tűnik el.

És ez csak 1 nézőpont az egészből, így a valóságban teljesen mindegy, hogy egy résznézőpont eredménye mi az egész koncepciójában, mert ott az egész számít, nem egy kicsike, torz része.