Már többen elfordultak tőlem amiatt mert az anyámékat ócsárlom néha. Miért ilyen érzékenyek erre az emberek?

Az emberek nem szeretik hallgatni, amikor panaszkodnak nekik.

Egyrészt, megvan a maguk baja, és nincsen erejük, kedvük, idejük másokét is hallgatni. Főleg, hogy akik ennyire szidnak másokat, gyakran képesek, tisztelet a kivételnek, felnagyítani ez-azt, majd úgy szapulni másokat.

Másrészt, a hallgató félnek elég hamar felugrik a gondolat, hogy akkor, igencsak nagy valószínűséggel, őt magát is kibeszélni valaki másnak az illető.

Úgy gondolnám, hogy holnap már engem is szidnál másnak .

Az ilyen barát fölösleges, mit csináljon akkor szegény ellenségem?

Hát engem sem kedvelnének ha elmesélném hogy semmit nem nyújtott csak nem haltam éhen, viszont rengeteget bántott. Lehordott mindennek, a külsőmet és a belsőmet folyamatosan kritizálta. A fizetésemet elkérte, 3 műszak mellett az összes házimunka az enyém volt.

30 évesen ébredtem fel ebből és nagy nehezen sikerült megszabadulnom tőle. Férjhez mentem gyerekem lett, tanultam, jogsit letettem, mindent amit anyámmal együtt lakva nem lehetett.

Néha kapok egy egy mocskolódó SMS-t amiben lehord mindennek, néha fenyeget hogy idejön és megver, de elolvasom és tudomásul veszem hogy ő nem egy gonosz ember aki nem képes szeretni, hanem egyszerűen beteg. Rengetegszer rámtámadott még felnőtt koromban is, ma már tudom hogy mentőt kellett volna rá hívnom. Nem gonosz, egyszerűen beteg.

És ezt bárkinek is elmesélném nem hinné el, vagy engem hibáztatna hogy milyen hálátlan gyereke vagyok az anyámnak.

Ha az a pénz a kezemben lenne amit odaadtam neki az évek alatt, lenne pár millióm a takarékban. De amit a lelkemben okozott azt nem lehet pénzben mérni.

Ilyenkor nem azért fordulnak el, mert valakit ócsárolsz, hanem, mert amit kisgárzol, az túl sok dráma, negatív.

Amikor depressziós voltam, velem is ez volt. Ugyanúgy nem akartk velem lógni, pont emiatt, mindenben a rosszat láttam vagy paranoiás voltam.