Miért van az, hogy a környezetemben mindenkinek az ölébe hullik minden?
Sziasztok. Megmondom őszintén, panaszkodni jöttem és kikérni mások véleményét. 22 éves vagyok, a párommal lakunk egy kis albérletben. Mindketten rengeteget dolgozunk, mellette levelezőn egyetemre járunk. A páromnak 2 állása is van, annyit dolgozunk, hogy néha már egymásra sincs időnk. Mindezt azért, hogy egyszer saját kis családi házunk legyen, de annyira drágák jelenleg, hogy, fogalmam sincs hogy, mikor tudunk venni. Eközben olyan csalódott vagyok, amikor látom, hogy a volt gimis osztálytársaimnak és a velem körű ismerőseimnek minden az ölébe hullik 0 energiabefektetéssel. Az egyiknek lakást vettek Pesten, egyetemre jár és nem dolgozik. A másik összeszedett valami milliomos gyereket az egyetemen akitől autót kapott és most építkeznek Pest mellett természetesen a szülők pénzéből, de dolgozni egyik sem dolgozik. A harmadik ismerős (bár ő már 26) most kapott a szüleitől egy házat és mellette bevették a családi vállalkozásba. Egy másik gimis csajszi idén végez, dolgozni még 1 napot nem dolgozott a kötelező gyakorlaton kívül de már mondta nekem, hogy az egyetem után néhány évet utazgatni fog, hogy éljen és csak utána kezd dolgozni.
Esküszöm nem írigységből mondom, nem cserélnék egyikkel sem. Boldogok vagyunk a vőlegényemmel, jövőre lesz a lagzi azután szeretnénk gyerekeket. Szeretem az életemet, a munkámat is csak annyira igazságtalannak érzem, hogy mi ennyit dolgozunk és olyan nehezen haladunk 1-ről a 2-re míg másoknak minden az ölébe hullik. Az esküvőre is olyan nehezen gyűjtögetünk.
Nektek mi a véleményetek erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#8
Senki nem lebeszélni akarja őket, hanem várjanak még pár évet, mert még nagyon fiatalok és az esküvőre szánt pénz mehetne a lakás alapba. Egy esküvő milliókba kerülhet, de legalább több százezerbe. Ilyenkor mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, egy saját lakás, vagy az esküvő. Jelenleg nekik a kettő együtt nem megy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon sok függ a környezettől, ne gondold, hogy mindenkinek az ölébe hullik minden.
Általános iskolába egy szegényebb környékbelibe jártam, a környező falvakből gyűjtötték össze a gyerekeket. Innét később a többség átlagos lett, ahogy te is vagy én: Melóztak, próbáltak kitörni. Néhányuknak sikerült, de nekik is csak külföldön, külföldi munkával.
Aztán átkerültem egy elég elit gimibe, sok pénzes ember közé. Hát, náluk tök alap lett gimi után, hogy bejárták a világot, kaptak lakást meg ilyenek.
Szóval, sokat meghatároz a környezet és háttér, amiből jön az ember.
Aztán jött az egyetem, ahol ti is vagytok. Ott is több volt az eleve pénzes arc, de voltak hozzátok/hozzám hasonlóak is. Idővel nekik is bejött azért. Ugyan, lassabban meg hitelre, de lett ház, gyerek, stb. sokaknál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mindenki a boldogságot hajszolja, és nem veszi észre, hogy az voltaképpen nem más, mint az odavezető út. A mozgás, a haladás, az előrejutás. Amikor véres verítékkel lépésről lépésre megszerzi a nélkülözhetetlen dolgokat.
"Keserű ember az, aki felért a csúcsra,
Mert lefelé vezet onnan minden útja"
- írtam egyszer régen, kamaszkorom önmegvalósítását kergető egyik évében.
Szerinted, kérdező, mennyi boldogságot rejt egy, az ölünkbe hulló lakás? Elhiheted, édeskeveset. Az életben birtokolni csak azt érdemes, amiért/akiért a poklot is megjártuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!