Hogy tud egy felnőtt nő ennyire gyerekesen/kislányosan viselkedni?
33 éves felnőtt nő.
Kis apróságokon mosolyog pont úgy mint egy kislány. Ennyi idősen is a Kis hableány, Oroszlánkirály a kedvence. Kb nulla jele annak hogy felelősségteljes felnőttnek érezné magát. Azt hiszi hogy a világ csak csillogásból áll és mindenki azért van hogy őt elkápráztassák és elhalmozzák minden jóval.
Ezzel együtt betegesen tud féltékeny lenni, olyan dolgokkal foglalkozik elég durván amihez a világon semmi köze. Ha meg szóvá teszik neki, kivágja a hisztit.
Ismertek ilyen nőt, akár férfit?
Én itt a gyakorin ennél sokkal gyerekesebbeket olvasok.
1. Egyetemre jár, most fejezte be a BsC képzést, ősszel folytatja az MsC-t. Tehát minimum 21 éves. És azt írja, hogy a nyári szünet fél éves. Továbbá minket kérdez, hogy szerintünk a szülei hogyan fogadnák, ha ő a nyári szünete alatt nem dolgozna. Eszébe sem jut, hogy a szüleitől kéne ezt megkérdeznie.
2. 24 éves nő, aki tőlünk kérdezi, hogy ő mit érez az exe iránt, ha ezt vagy azt csinált azóta.
Szerintem ez a két nő sokkal gyerekesebb, mint akit te említettél, kérdező.
Kérdező, akkor van közöd hozzá, ha a párja vagy (mert eszerint párjával él ez a nő).
Ha a párja vagy, akkor pedig csak az a kérdésem, hogy amikor összekötöttétek életeteket, akkor nem volt ilyen?
Kérdező, kár, hogy te erről így vélekedsz. Ő teljesen rendben van. A mai besavanyodott, irigy, keserű, depressziós felnőttnek látszó emberekkel van a probléma, akik soha semminek se tudnak már örülni. Ha süt a nap, akkor túl meleg van, ha fúj a szél, akkor az is baj, ha esik az eső az is baj..stb.. tehát a mai felnőtt világban élő emberek többsége negatív búvalbaszott, mint te is, ezek szerint.
És aki nem tartozik bele, szerinted, az gyerekes.
Bocsi, felvilágosítalak. Én 30 évesen folytattam a Barbie- babáim gyűjtését. Odáig jutottam, hogy a helyi könyvtárban kiállítást tartottam belőle, ami nagy sikert aratott. A helyi újság főcímlapján is szerepeltem, plusz kaptam egy oldalt is benne, mert interjút készítettek velem.
A kis hableány nekem is az egyik legnagyobb kedvencem.
A munkámban sikeres és elismert vagyok. A kollégáim szeretnek. Átéltem egy komoly lelkiválságot, amiből egyedül álltam talpra és megőriztem az életvidámságomat.
"Kb nulla jele annak hogy felelősségteljes felnőttnek érezné magát."
Ezt kifejtenéd, hogy mit jelent? És te eléggé felnőttnek érzed magad, tehát vállalod a tetteid után járó következményeket, vagy csak hárítasz és kifogásokat keresel és mindenki a hibás, csak te nem?
"Kis apróságokon mosolyog pont úgy mint egy kislány."
Legalább ő tud örülni az életnek, veled ellentétben és szerintem féltékeny vagy rá, mert ő szeret élni, te pedig nem. Ő tud mindennek örülni, te pedig nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!