Vissza tudok még lépni ebben az esetben?
Jelentkeztem egy munkahelyre, felvettek. Augusztustól kezdenék.
A munka speciálisabb végzettséget és ismereteket igényel, illetve azt, hogy önállóan is fejlesszem az ismereteimet. Anyám szerint ostoba és alulképzett vagyok ehhez, az egyetemmel is nagyon lassan (ám remek eredménnyel) végeztem, részben, mert minden más fontosabb volt, mint az én tanulásom.
Nagyon gyenge lábakon áll az önbizalmam, de az adott egy kicsit, hogy jó (jeles...) eredménnyel diplomáztam és felvettek ide, viszont szerinte mindezt nem érdemeltem meg. Ha otthon nem tudok önállóan bővíteni az ismereteimet, félek, hogy kirúgnak (bár szerinte azt érdemlem, a gyári/takarító /konyhai kisegítő munkán kívül másra nem vagyok jó). Félek, hogy valóban nem leszek elég jó, és csak elcseszem a dolgokat.
A kérdésem, hogy mit tegyek szerintetek, visszalépjek, vagy ne? Vissza tudok-e még egyáltalán? Ha nem, hogy ne adjak anyám véleményére?
Ne tedd!
Ha nem vagy jó, úgyis kitesznek.
Anyuddal ne foglalkozz!
Teljesen jogos az önutálat, a helyemben ti is minimum ennyire rühellnétek magatokat, ha nem jobban... Csak ti szerencsések vagytok, mert nem születettek akkora genetikai selejtnek, mint én, akit még a saját anyja is rühell, mint a szart
Hülye vagyok, ostoba vagyok, semmirekellő vagyok, ronda vagyok, tehetségtelen vagyok, aljas vagyok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!