Véglegesen elcsesztem az életemet?
Bennem van ez az érzés már régóta, de pár napja egy hozzám közelálló személy mondta a szemembe és én azóta nagyon szomorú vagyok.
Sok területen nem ott tartok, ahol kéne és úgy érzem, már nem is lehet javítani. 28/N vagyok. Már rég dolgoznom kéne a szakmámban, csakhogy nekem még olyan nincs. Most kezdek majd egyetemet. Érettségi után egyből dolgozni kezdtem, nem tanultam tovább, most jutottam el oda, így elcsesztem nagyon sok évet. Így valószínűleg nem is fogok egy ideig benne dolgozni, mert gyereket szeretnénk hamarosan, egyetem alatt nem, de utána igen, nincs már olyan sok idő arra, hogy építgessem a karrieremet és utána menjek szülni.
Nincs pénzem. Volt valamennyi félretéve, de feléltem, amikor egy ideig munkanélküli voltam, meg egyszerűen mindig volt valami, így kb. 1 millióm van félretéve, amúgy a fizumból élek ami el is megy a hónapban. Párom fiatalabb nálam (26) és ő is később kezdte az egyetemet (nem annyira későn mint én fogom), amit még nem fejezett be, emiatt ő sem keres jól, ezért neki sincs nagyon pénze, így az sem opció, hogy összerakjuk pl az esküvőre (nem két tanúsat szeretnénk), lakásvásárlásról már rég letettem, szerintem azt szülői segítség nélkül max az tud venni a mai világban, aki kiemelkedően jól keres. De utazni meg ilyenekre sincs pénzünk. De ha végzünk az egyetemmel, akkor én nem fogok rosszul keresni, ő meg (előreláthatólag) jól fog, de az még idő.
Szinte mindig túlsúlyos voltam, hol jobban, hol kevésbé, az utóbbi időben jobban, amit lassacskán leadok, csak az itt a legnagyobb baj, hogy már a hasam is striás lett, ami nem tűnik el soha és nagyon zavaró... Mert lefogyni letudok, de a nyoma mindig ott marad.
Barátaim sincsenek, kivéve egy, meg a páromat is ide sorolnám, mert vele is mindent meg tudok beszélni. Szinte minden barátságomat én szakítottam meg, mert toxikus emberek voltak, vagy megváltoztak, vagy csak kihűlt a dolog, igazából lehetnének barátaim, csak a minőség rossz lenne. De így meg nagyon egyedül érzem magam sokszor, nem lóghatok mindig a páromon, meg az egyszem barátnőmön. Hiányzik egy nagyobb baráti táraság, mint ami a gimiben volt.
Leginkább ezt az egyetem dolgot sajnálom, mert oké, hogy tanulni sosem késő, de azért mégis az, hiszen sok évet elcsesztem a rossz munkákra, meg a szülés miatt necces, minél hamarabb el kéne végeznem. Utána meg ki tudja felvesznek-e bárhova ha kisgyerekem van vagy túl öreg pályakezdő vagyok.
Lehet még ezeken javítani vagy ennek ennyi, elcsesztem?
Nincs itt elcs.és.
Mit szóljak én?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!