Határontúli magyarok! Valóban létezik az az érzés, hogy se ide, se oda nem tartoztok?

1987 őszén születtem az egykori Jugoszláviában és ott éltem 1991-ig a háború kirobbanásáig, de érzelmileg nekem olyan, mintha mindig is Magyarországon éltem volna. Magyar óvodába jártam, ahol mindenki magyarul beszélt, s minden szomszédunk magyarul beszélt. Amikor kirobbant a háború, akkor átköltöztünk Magyarországra, ahol konkrétan felnőtt koromig konkrétan úgy éltünk, mint a prolik. Albérletből albérletbe, s egyik rosszabb volt, mint a másik szerkezetileg és helyileg egyiránt. De mivel az átköltözéskor anyámat autóbaleset érte, s emiatt évekig nem tudott dolgozni, így apám keresetéből éltünk. Elég szűkösen. Állandó feszültség és idegeskedés volt, hogy mi lesz, mert éveken keresztül ideiglenes igazolványokkal rendelkeztünk, amint havonta, két havonta kellett meghosszabbítani. Állandóan az volt a téma, hogy mi lesz akkor, ha vissza kell költözni, mert a háború miatt költöztünk át, s én csak magyarul beszélek.

Csak apámnak volt TB-je, mert dolgozott, de nekem és az anyámnak nem. Rendszeres probléma volt betegség esetén, hogy nem írtak fel gyógyszert, vagy egyszerűen az orvosok nem akartak megvizsgálni. Az iskola fogorvos tulajdonképen minden egyes éves vizsgálatnál konkrét showműsort csinált, hogy TAJ szám hiánya miatt még megvizsgálni se volt hajlandó, s akkor állandó téma volt vagy két napig az osztálytársaim körében eme dolog, mert nem értették, hogy miért nincs, és mi a baj velem, mert magyar nevem van, magyarul beszélek stb. Volt rá példa, hogy otthon szülők azon sírták el magukat, hogy miért alázzák meg őket állandóan mások miközben azért költözünk Magyarországra, mert a szülővárosukban is kiközösítették őket. Sokszor az ottani lakosok nem a nevükön szólították őket, hanem csak úgy "magyarok". Magyarországon meg minden voltunk (menekültek, jugoszlávok, szerbek, selejtek stb.) csak magyarok nem. Évekig ment ez. Középiskolás voltam, amikor elfogadásra került a többször beadott letelepedési engedély. Akkor feladták az egészet, hogy nem indulnak a magyar állampolgárságért, mert évek mentek el azért, hogy például TAJ számunk legyen. Pár évvel később több dokumentum került vissza hozzánk, mikor eladásra került a nagyszülők háza. Abban megvoltak a születési anyakönyvi kivonatok, amivel bizonyítani tudtuk, hogy a szülővárosuk annak idején Magyarországhoz tartozott (Trianon, ugyebár). Na akkor kaptunk magyar állampolgárságot. De senkinek nem szoktam erről mesélni. Főleg úgy, hogy rengeteg város, falu van Magyarországon, amelynek létezéséről nem tudnak az emberek. Így kevés az, akinek feltűnik, hogy a szülővárosom nem Magyarországon van.

Soha nem jártam a szülővárosomban, amióta Magyarországon élek. És igen. Megvan ez a sehová se tartozol érzés.