Szerintetek van olyan ember aki ok nélkül egyszerűen beleszületik a szenvedésbe és sose lesz jó élete? Olyan balszerencsétlen. Ilyen létezik?

Ez komplex.

Van aki ki tud törni. Mert gyerekként az az entudata lesz hogy nem érdemlem ezt meg en is jó életet érdemlek, én is vagyok en is élek nekem is jár, vagy inkább nekem jár, még nárcizmus is kialakulhat. Ez egyfajta ÖNVÉDELMI mechanizmus.

Mások meg önsajnalatba esnek. Szegeny vagyok csóró vagyok ez vagyok. Es ezzel azonosítják önmagunkat!egy tevhittel! Nem ő a szegeny hanem a szülei azok! Nem ő a buta. A szülei azok!de egy gyerek ezt nem látja.

Az entudat és a szemwlyiség a korral és tapasztalatokkal alakul ki, valamint a szülői nyomás is hatalmas befolyással bír

Vagy rugdossák kisgyerekként is a szülei már dolgozni vagy rugdossák hogy legyen kész a házi és tanuljon. (Ez utobbival szorgalmas jelleme lesz)

Szóval azegenyekből is lehet egyaránt egy cégvezeto nárci is, meg teljesen szetcsúszott jövőképnelküli senki is.

De még intézetisek is kikupálódhatnak diplomáig is(van rá pelda), mások meg elvesznek, tizevesen már elkapják a stricik is.

Apám nem mélyszegénységbe született, de nem voltak gazdagok. Azt vették-ették zömében, ami olcsó volt. Kenyér kenyér hátán volt, a gyümölcsöt is azzal etették vele. Hétvége volt a zsír, akkor került hús az asztalra, hétközben vegetaleves, egyszerű, olcsó ételek. Apám nevelőapja "fénykorában" is buta volt... Egy kiló lisztért nem küldhette le nagyanyám, apám anyja, mert rosszat hozott.

Apám nagy jövő előtt álló focista volt, tényleg értett ahhoz, amit csinál, nagy tehetség volt, de aztán jött az, hogy rossz a szíve, és a fülével olyan gond van, amit mind máig nem tudnak mivel magyarázni az orvosok. Hát így bukott el a szép jövője, az álma.

Iskola után sokfélét dolgozott, tényleg szinte mindent kipróbált. Tisztességesen csinálta az életét. Majd később találkozott anyámmal, első látásra szerelem volt részéről, istennőként látta (igaz, ami igaz, anyám fiatalon valóban páratlanul gyönyörű volt). Alig voltak együtt néhány hónapot, apám az egész életét el tudta volna képzelni anyámmal. Apám szerint tervezett vagyok, anyám szerint becsúsztam. Apám 12 órákat dolgozott, anyám nemigen akart dolgozni azután se, hogy én ovis lettem. Óvodás korom vége felé apám szempillantás alatt egyedül maradt velem. Korábban szétmentek, de arról nem volt szó, hogy anyám köszöni szépen, neki nem megy az anyaság, lelépett, és évekig azt a vaskos 10 ezer forintot sem küldte. Addigra nagyanyám, apám apja halott volt. Apám visszaköltözött abba a panelba, amiben a nevelőapja élt nagyanyámmal. Az ingatlan tulajdonosa apám volt, a haszonélvező az akkor 70+ éves nevelőapa.

Szívbetegség és egyéb eü gondjai miatt sehova nem vették fel. "Mellesleg" néhány kivétellel az összes fogát kihúzták, olyan rosszak voltak, pedig ő aztán figyelt az ápolásra, nem ivott sok cukros dolgot, rendesen mosta, mégis olyan rosszak voltak, hogy így végezte. Lett műfogsor, pedig alig töltötte be a negyvenet.

Jelentkezett mindenhova, nem számít, mennyire keveset fizet, az is több lenne a semminél. 2-3 évig keresett munkát, addig a nevelőapa vaskos nyugdíjából ment az élet + apám minden hiányában laptopokat javított. Aztán lett munkája, 12 órás, plusz 1 óra oda és vissza, az 14, és gyakran éjszakázott. Éjszakázásokkal lett a 90 ezres fizujából 120-140 körül. Elméletileg 6 órára volt bejelentve, gyakorlatilag 2 vagy 4 órára, már nem emlékszem, de egykutya.

5 éves koromtól 14 éves koromig voltunk ott. Egy szobában, egy kihúzható ágyon, amin alig tudott aludni. Költözni nem tudtunk, a nevelőapa kijelentette, hogy ő ott fog megdögleni (ezt így). Egyedülálló apaként összesen egy barátnője volt az évek során, de vele nem ment, nem érezte azt, amit anyámnál, és különbözőek voltak, szóval elváltak útjaik. Azóta pedig biztosan tudom, hogy senkivel nem szexelt (mostanra 15+ éve), ugyanis sajnos kvázi egymás seggében voltunk, és örült, ha hazaért. Ez azért szerintem elég idegtépő lehet férfiként.

Volt olyan opció fogdokinál, amivel állandó műfogai lehetnének, nem ragasztós. Mint az igaziak. Teljesen megörült ennek, de aztán kiderült, hogy sajnos nála ez nem megoldható. Hát elúszott a fogkefe lehetősége.

9 évet lehúzott a 90 ezres fizus helyen, onnan váltott a mostanira, ahol utazási idővel együtt 13 órázik, de most 55 évesen már fáradt az egészbe.

Apám mindig próbálta kihozni okosan, ügyesen. Segítsége mondhatni csak a korán elhalálozott nagyapám volt, de apám büszke, néha kért valamennyit, azt is általában miattam. Nem volt könnyű dolga.

A nevelőapa halála előtti kb 2 évben olyannyira döglődött a nevelőapa fizikai állapota, hogy otthonba kellett volna kerülnie. De a szellemi állapota jó volt, és ő tartotta magát, hogy ott fog megdögleni. Haszonélvezőként ő volt ilyen tekintetben az úr, nélküle nem ment az eladás, szóval mit tehetett. Emellett, bár apámnál jobban nincs, aki jobban gyűlölte azt az embert, az anyagi segítség miatt, amit kapott, úgy döntött, viszi az ápolását. Nevelőapa gyerekei a saját anyjuknál laktak, 1-2 évente 1x jöttek látogatóba, néhány naponta telefonos érdeklődés. 14 óra munka előtt és után pelenkázta, katéterezte, mosdatta, gyógyszerelte, mosta a xaros-húgyos dolgait. És egyszer, mikor tudott járni, nem ért a vécéig, kijött a kaka a padlóra. Nade a feltakarítás után az egészet elkente, egy kupacot a felmosóval zseniálisan kent el az egész közlekedőben, és került a tapétára, a szekrényre, a fürdő és a wc ajtóra. Na ezt munka után 2 óra alatt takarította fel. Én itattam és ettem az öreget. De egyébként is takarítani kellett utána, ugyanis az öreg wc után sosem mosott kezet, gyakran még az asztalhoz is úgy ült le ebédelni (na vajon miért undorodtam meg a közös ebédektől?). Wc után a hütőbe mászott, mindent összetapicskolt. Éjszaka a kádba pisilt, mert lusta volt egy métert tenni tovább. Az öregembert utálta fiatalon, és még inkább gyűlölte később. Teszem hozzá, az öregember szintúgy nem szerette apámat. Kölcsönös megtűrés volt. Bónusz, hogy nagyanyám sem szerette, csak második házasságként rábeszélte nagyanyám anyja.

Telt-múlt az időt. Az eü gondjai gyarapodtak érszűkülettel. Gyakran éjszakánként olyan görcsökre kel fel, hogy azt akár 30 percig is eltart. Konkrétan a párna alá dugtam a fejem, mert nem bírtam hallgatni, hogy a mindig tisztesen dolgozó és élő ügyeskedő apám a lábgörcse közben már azt mondogatta kínjában, hogy inkább vágnák le a gec*be, csak ne fájna neki. De görcsölés nélkül sem tud rendesen aludni. Egyébként most már máshol élünk, néhai nagyapám lakásában, és nekem van szobám, de ő a nappaliban alszik a kihúzható kanapén. Van egy asztala a sarokban, de saját szobája amióta egyedülálló apa lett nincs.

Ezek mellett is szerencsétlen. Két kocsi van, egy olcsó vett strapás munkás autó és egy használtan vett másik. Indul dolgozni, nem indul a munkás autó. Mit tud tenni, megy a másikkal. Hát az sem indul be. Kettőből kettő, pedig törődik az autóival. És kismillió eset, ami olyan abszurd, hogy bárki azt mondja, hogy ilyen csak a mesében van.

Minden igyekezete, ötletelése, mintha a világegyetem egy az egyben kukába akarná tenni.

Biztos van, amit kihagytam, de "dióhéjban ennyi". Túl sok is.

Létezhet ilyen, és létezik is sajnos.

Alapból hátrányosabban indul az életben az, aki mondjuk szegénységbe, alkoholista és/vagy bántalmazó családba kerül. Sokat tudnak ártani a fejlődő személyiségnek, ha a gyermeket bántják, folyamatosan kritizálják, esetleg rettegésben él. Se anyagilag se érzelmileg nem kapja meg az alapvető biztonságot. Ami az ember személyiségfejlődéséhez elengedhetetlen.

Bár nem lehetetlen kitörni ebből, mire felnő választhatja azt az utat, hogy ő semmiképp sem szeretne olyan lenni, mint a szülei és ilyen életet élni továbbra is. Segítséget is kérhet a lelki problémái rendezésére, az önismeret és annak belátása, hogy a gyermekkori életéről nem ő tehet, nem ő volt a rossz, hanem a szülők, nagyon fontos. Ezen kívül fontos, hogy ne engedje, hogy a régi rossz élmények befolyásolják azt, aki ő valójában és aki lenni szeretne. A megbocsátás, elengedés is fontos, hogy az ember tovább tudjon lépni és új életet kezdeni.

Sajnos sokan (jobb esetben) küzdenek egy ilyen múlt után szorongással, önértékelési problémákkal, depresszióval, ebből is adódhat később az, hogy nem jön össze nekik semmi. De ha ezt felismerik és készek tenni ellene, van akaratuk, akkor ebből ki lehet törni és járni egy sokkal jobb utat, mint előtte.

Rosszabb esetben kialakulhat egy komolyabb személyiségzavar, pl. nárcisztikus személyiségzavar, borderline, disszociatív stb. Ezek már sokkal keményebb diók. Ezekből adódhat, hogy ők is esetleg alkoholisták lesznek, vagy drogokhoz nyúlnak. Sokkal könnyebbnek látják így tompítani a bennük lévő rossz érzéseket, nem tudnak/nem akarnak vele mit kezdeni, és így mennek lefele a lejtőn és viszik tovább azt, mint a szüleik.

Nem egyszerű dolog ez, sajnos gyakori, hogy ilyen esetekben nem lesz jobb az életük, csak jön egymás után a sok rossz, aztán már egyre kevesebb lesz az esély arra, hogy rendbe tegyék az életüket. Sokan nem is látják, hogy gond van velük, csak a világra és a körülményekre mutogatnak, hogy attól vannak ilyen helyzetben, de magukon és a felfogásukon nem akarnak változtatni. Pedig onnan indul minden. Lehet, hogy a szörnyű gyerekkoráért nem ő a felelős, de azért, hogy hogyan fogja felnőttként élni az életét a későbbiekben, már igen.

Jó kérdés,sok ilyen ember van.

Sok múlik a gondolatokon.