Miben vagy kiemelkedően jó? Milyen érzés valamiben ennyire jónak lenni? Mit teszel azért, hogy még jobb legyél és jó is maradj? (Hobbi, munka, iskola stb)

Az emberi kapcsolatokban. Tudatosan megdícsérek naponta min. 1 embert. Pl.kolléganőnek: "Milyen szép ez a ruha. Hol vetted?"

Minden nap teszek egy "jó cselekedetet", pl. előre engedek valakit a boltban, felviszem a szomszédnéni szatyrát, felhívom anyósom, hogy van, megkérdezem (és meghallgatom) a kolléganőmet, hogyan telt a hétvégéje.

Az iskolában.

Nagyon ritkán becsúszik természetesen egy rossz jegy, de tartom a 4-es és 5-ös színvonalat. Megnyugtató érzés, hogy jó eredményeket érek el. Nem tudnám elképzelni úgy magam, hogy olyan lennék, mint egyes osztálytársaim, akiket éppenhogy nem érdekel semmi elvárás az iskolában, és ők sorjában írják az elégtelen dolgozatokat, majd realizálják, hogy hamarosan buknak azokból a tantárgyakból.

Nem kiemelkedően, de valamennyire én is az emberi kapcsolatokban, amibe beletartozik a baráti kapcsolat kiépítése.

Ahhoz képest, hogy 1-2 éve mennyire nem lehetett rendesen beszélgetni velem, mert féltem mindig az emberek reakcióitól, véleményétől, stb., most teljesen jól el tudok beszélgetni azokkal, akikkel közel állok. Szerintem legalábbis jól tudok nyitódni feléjük, és nagyon örülök, hogy iskola váltás után milyen hamar megismertem sok embert, akikkel barátok lettem.

Függ, hogy mi a beszélgetés témája, de próbálok érdeklődni az ember felől, dolgokat felhozok, amiről lehetne beszélgetni.

Jó volt a kérdés! :D

"Minden nap teszek egy "jó cselekedetet", pl. előre engedek valakit a boltban, felviszem a szomszédnéni szatyrát, felhívom anyósom, hogy van, megkérdezem (és meghallgatom) a kolléganőmet, hogyan telt a hétvégéje."

Aki emberek között él, az ilyenekből óránként is többet megtesz, nem?

Ez, hogy napi egyet... Ezt még az is mondhatja, aki amúgy utálja az összes embert maga körül. Az is, ha visszagondol rá este, hogy miket csinált nap közben, biztos tud mondani egy ilyet legalább, hogy mondjuk előre engedett valakit...

Az iskolában.

Általánosban mindig én voltam az osztályelső, illetve évfolyamelső is. Gimiben még erősebb osztályba kerültem, ott már "csak" a top5-ben voltam. Persze, időnként becsúsztak nálam is rossz jegyek, de tényleg ritkaságszámba ment a dolog. Illetve, harmadéves egyetemistaként még mindig egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kaptam elégtelent az életem során. Maximalista is vagyok, meg remek érzés jó jegyeket szerezni, és én sem tudom elképzelni magam máshogy. Valahogy komolyan nem látom magam úgy, hogy eltrehánykodom a tanulmányaim.

A másik az angol.

Erre igazából büszkébb vagyok, mint az előzőre😅. Az egyik angol tanárom eléggé lenézett gimi elején, mert pár kéttanos általánosból jövő osztálytárshoz képest ingatag volt az angolom. Pár srác, azzal a tanárral karöltve, párunknak elég szépen próbálta lerombolni az önbizalmunk, de ez hajtott még inkább, és a nulladikos év végére szépen feltornáztam magam. Aztán nem voltam 18, amikor meglett elsőre a C1, másodikként az osztályban. És tudás is volt/van mögötte szerencsére. Nagy volt a motiváció, hogy fejlődjek, és direkt hajtottam magam; mindent csakis angolul néztem, olvastam, hallgattam és szerencsére kifizetődött az egész. Az egyetemen is angolul tanulok mindent, illetve több külföldi, mint magyar szaktársam van, és rengeteg pozitív visszajelzést kapok az angolomra is. Sőt, többen voltak, akik azt hitték, amerikai vagyok a kiejtésem, szóhasználatom miatt :D Tudom, hogy manapság ez már nem akkora cucc, de nekem tényleg sokat jelent, mert hatalmas a kontraszt ahhoz képest, ami gimi elején volt.

Én is köszönöm a kérdést, tetszett :)

"Maximalista is vagyok"

Erre azért ne nagyon vágj fel. Állatira egészségtelen.

"Az egyik angol tanárom..."

Mázlista vagy, ha több angol anyanyelvű tanárod is volt. Úgy azért jóval könnyebb nyelvet tanulni eleve, lásd be...