Mit gondolsz a húsvéti locsolkodásról? A nők és lányok véleménye érdekelne, hogyan élitek meg a húsvétot, a húsvéti locsolkodást.
Utálom, mert ez is elanyagiasodott. Az alap koncepció szerintem egész aranyos. Mármint az, hogy egy lány az anyukájával gondosan elkészíti a gyönyörű hímes tojásokat, a fiú pedig elmegy hozzá, elmondja az aranyos kis versét, meglocsolja valami finom illatú kölnivel, és megkapja a szépséges tojást érte. Esetleg még egy kis húsvéti édességgel is megkínálják. Ha több fiú megy együtt, még baráti program is lehet. Csak hogy manapság már a fiúk semmire nem becsülik a gondosan elkészített tojásokat, és édességeket. Tartják a markukat a pénzért. Az egészet azért csinálják. Nálunk húsvét után már évek óta úgy nyitnak a tanárok tavaszi szünet után, hogy "na fiúk, ki mennyi pénzt szerzett?" Nem feltétlenül mindennek a megrontója a pénz, de ennek mindenképpen.
De mi még jól jártunk, van olyan nemzet, ahol tradicionálisan elfeneklik a nőket húsvétkor...
Alapvetően szeretem a népi hagyományokat, de a húsvéti locsolkodás nekem sok, főleg a mai formájában.
Egyrészt borzasztó benne ez a nemi megosztottság, ami még csak nem is egyenlő. A húsvéti szünetből elmegy fél nap a tojásfestéssel, aztán megint egy fél napig otthon ülj a seggeden, várd, hogy kik jönnek, bűzös leszel, mehetsz utána hajatmosni. Aztán utána meg ciki is lesz, hogy hozzád csak x ember jött, Peti nem is jött az osztályból, akivel amúgy azt hitted, barátok vagytok stb.
A fiúk meg elmennek fél nap mondani ugyanazt a kétsorost, kapnak pénzt meg csokit, nyilván süteményt és üdítőt is, mert jobb helyen megvendégelik az embert.
És még azt lehetne hinni, hogy a tisztavizes, régies verzió jobb, hát nem jobb, mert vagy beteg leszel tőle, vagy bizonyos társaságokban az is arra megy, hogy vizes legyen a fehér pólód.
Gyerekként utáltam, nem voltam amúgy sem lányos lány, hogy locsolni kelljen, de anyám le is szerelte a rokonokat, meg másokat is, azzal, hogy "nem vagyunk otthon".
És amúgy ez a legjobb, amit ma tehetünk, hogy elmegyünk kirándulni, mert azt senki nem tagadhatja meg tőlünk, aztán meg már megszokják és nem is keresnek majd ezzel. Vagy ha már jönnek locsolni, akkor odaadom a saját parfümömet, hogy legalább olyan illatú legyek, amit elviselek magamon (meg mások sem ájulnak el tőle az utca másik végében).
Közben meg a többi hagyományt szeretem, a tojásfestést, a dekorálást, a tavasz köszöntését, a böjt végét (már aki tartja), a sonkát a nyuszizást.
Vallásos vagyok, így a keresztény ünnepi ceremóniákat is szeretem.
Ha lesz gyerekem ezeket fogom neki átadni, ezt a locsolkodást pedig megreformálni (pl. ha fiam lesz, ne a pénzért menjen, hanem mondjuk csak mondjon verset, vigyen ő is tojást a lányoknak stb.)
Sehogy. Gyerekkoromban muszáj volt, mert "jaj, a mamáék".
Már reggel felkeltettek, hogy vágjak jóppfát ahhoz, hogy rámöntenek valami büdös szart, amit utána egész nap érzek. Cserébe meg mosolyogva adjak csokitojást.
Ahogy külön életem lett én beszüntettem ezt a marhaságot. Erőltetettnek is tartom, plusz így, hogy a gyerekkoromban is csak rám lett erőltetve, minden porcikám tiltakozik ellene. Szerencsére a férjem sem szereti, így mi húsvétkor általában elmegyünk valamerre kirándulni vagy elutazunk. Így élvezem. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!