Megéri kilépni a komfort zónából?

"Nekem még soha senki nem tudta megmondani, miért is lépjek ki a komfortzónámból, ha egyszer ott érzem jól magam? Közhely-durrogtatásnak persze jó."

Mert a megszokás is csak egy illúzió.

Ezenkívül: ha mindig megszokott dolgokat teszel, az unalmassá, monotonná válhat egy idő után.

Ezenkívül: elzárhatod magad másoktól, emberektől, kapcsolatoktól, ismerkedéstől...

Ha nyitsz, megadod az esélyét annak, hogy élmények érnek, váratlan dolgok, igaz a rossz élményeknek is biztosan nagyobb az esélye, de hidd el hogy ahhoz ki se kell lépni a jól megszokott biztonságból, mások így is tudnak bántani...

Szerintem ez helyzetfüggő. Ha van valami jó lehetőség (vagy teremteni akarunk egyet), de azért mondjuk külföldre kéne menni, vagy olyan munkát kéne csinálni ami nem biztos hogy menne, vagy mondjuk kiutazhatnánk a Bahamákra de kételkedünk benne hogy boldogulnánk-e ott, akkor természetesen megéri. Lehet hogy kényelmetlen lesz egy darabbig, de hosszú távon szuper élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodunk. Fejlődés szempontjából viszont... Nem tudom. Ha magamból indulok ki, beiratkoztam még télen egy tanfolyamra tanulás + barátkozás címszóval, mert a szociális kézségeim nagyon rosszak, nem is igazán merek megszólalni társaságban. Beszélgettem sok emberrel, szóval mindenképpen kiléptem a komfortzónámból, de nem érzem hogy ez segített volna, és fejlődtek volna ebbéli kézségeim bármennyit is. Szerintem legközelebb kifejezetten ilyen témájú tanfolyamra megyek... ami biztos hogy rendesen ki fog rántani a komfortzónámból.

Tl,dr: legjobban úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy ha van egy célod aminek a komfortzónád az utjában áll, akkor megéri áttaposni rajta. Majd megszokod. Viszont önmagában az hogy kilépsz a komfortzónádból nem fog fejleszteni (max nagyobb lesz a tűrőképességed ilyen téren)

Van saját tapasztalat, például féltem külföldre menni és még soha nem beszéltem angolul stb, hatalmas pozitív tapasztalataim voltak. Hasonló bármivel kapcsolatosan megtörténhet.

A vergődésről és a "nem merek kilépni mert félek" helyzetről:

Olyan ez mint amikor valaki szenvedteti magát: "jajj miért nincs barátnőm pedig én mindent megteszek, naponta 1x-párszor írok, de nem válaszolnak", mire jön a tanács, hogy ki kellene lépni és élőben próbálkozni: "na azt nem, mert kiröhögnek/hülyének néznek/mit szólnak/nem is igazán szoktak egyedül járni/esélyem se lenne/nem tudom elképzelni mit szerencsétlenkednék" stb.

Ilyesféle elképzelések tartják fogva az embert...

Egy ékes példát hadd mutassak, innen az oldalról, egy régebbi kérdést, amely azt bizonyítja, hogy ha valaki nem akarja, nem lehet rajta segíteni, tehát ha ő nem akar kilépni. Mindenre megvan az univerzális kifogás, vagy elképzelés.

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__magany-egyedullet__1..

Megéri.

Csak néhány példa a saját életemből:

1. Féltem külföldre jönni. Aztán mégis kijöttünk. Az eleje nehéz volt, de most már kint van egy olyan színvonalú életünk, ami otthon sose lett volna és szuperül érezzük magunkat.

2. Amikor a második gyerekünket terveztük nem akart összejönni. Rengeteget szenvedtünk emiatt, a kapcsolatunk majdnem ráment. Féltünk dokihoz fordulni. Végül elmentünk nagy nehezen. Kiderült, hogy egy viszonylag könnyen orvosolható probléma lépett fel, fél éven belül úton is volt a baba.

És még sorolhatnám.

Nekem eddig nem vált be. Minden amiről elöre tudtam hogy nem akarom mert nem élvezném az nem volt jó és nem vitt előre.

🤷‍♀️

Én inkább keresek új dolgokat amik vonzanak és abba az irányba indulok ami jót sugall.

Szerintem is inkább helyzetfüggő, általánosságban szólva legalábbis.

Az első lépést mindenesetre tényleg nagyon nehéz volt nekem is megtenni, és valóban ez is a legnehezebb, bár utána sem ment minden bökkenőmentesen, a végére kifizetődött a dolog. És örülök neki, hogy megléptem.

Nagyon beszűkült a komfortzónám, ami már zavart is, így tenni szerettem volna ellene, és szerencsére sikerült is. Csak kis, apró lépésekkel kell haladni az elején, hogy ne legyen túl sok.