Hogy lehet az hogy egyesek képesek ingerszegény környezetben boldogságra màsok meg depressziósak lesznek ha csak ennyi az életük?

Szerintem csak arról van szó, hogy te extrovertált vagy, a munkatársad meg introvertált. Téged az fáraszt le, ha egyedül kell lenned, magadat szórakoztatnod, ezért vágysz az emberek társaságára meg, hogy történjenek körülötted dolgok. Az introvertált embereket pedig az fárasztja le, hogyha hosszú ideig társaságban vannak emberek között, ők egyedül tudnak igazán feltöltődni, kikapcsolódni.

Egyébként én introvertált vagyok, és nem bírnék úgy élni, mit amit leírtál. Például ha lerobbanna az autó a semmi közepén, és meg kellene oldanom, hogy hazajussak, én azt nem kalandnak élném meg, hanem katasztrófának. Végig stresszelném az egészet. Mi lesz, ha valaki megtámad, kirabol, megöl, megerőszakol? Mi lesz, ha ellopják a kocsit, ha otthagyjuk a semmi közepén? Mi lesz, ha megtámad valami vadállat? Mi lesz, ha nem találunk a közelben embert, eltévedünk, megsérülünk, halálra fagyunk a hidegben, vagy akármi? Végig az ilyen true crime podcastes scenáriók játszódnának le a fejemben és azon imádkoznék, hogy csak sikeresen érjünk valahogy haza, és tuti el nem indulnék újabb autóútra legalább egy évig. Szóval én ezt tuti nem úgy élném meg, hogy hú de jó buli volt a semmi közepén bolyongani, hanem hogy de hülye voltam, hogy nem terveztem előre, a jövőben mindent megteszek, hogy az ilyen helyzeteket elkerüljem.

Ha egyetlen nap lenne hátra az életemben, azt tuti, otthon az ágyamban bekuckózva tölteném, valami finom nasival és egy jó filmmel vagy könyvvel. Kizárt dolog, hogy más emberekre meg stresszes helyzetekre fecséreljem a drága szabadidőmet!