Rossz ember vagyok, ha engem szinte hidegen hagy ez az egész földrengéses téma?

Nem. Ezzel én is így vagyok, oké, tragikus, hogy menyi ember belehalt, de még ha el is képzelem (mert sajnos elképzeltem), hogy halnak meg a romok alatt, reménykedve, akkor se ismertem őket, és szerintem az a normális, ha idegen emberek halála felett nem érzel gyászt. Hiszen mit gyászolnál, nem ismerted őket. Nem ismered, nem tudod, mi veszett el. Az emberéletet meg eléggé beárazza, hogy mostanra több, mint nyolcmilliárd van belőle.

Sokkal nagyobb szomorúságot éreztem a macskám halálakor, mint a veronai buszbalesetben elhunyt gyerekek iránt. Nem azért, mert rongy ember vagyok, csak nem vagyok képmutató. Igen, sajnálatos, ami velük történt, egy hozzátartozónak biztos nem mondanám így bele a képébe, mert nem akarom feltépni a sebeit, de nekem a macskám halála, akit ismertem, az életem része volt, jobban fájt, mint egy rakat idegen gyerek halála, akivel sosem találkoztam. Sajnálni nyilván sajnálom őket, hogy nekik ennyi jutott, még jobban sajnálom a szüleiket, meg a testvéreiket, akiknek ezzel kell élni, de mivel egyet sem ismertem közülük, nem tudok valódi szomorúságot érezni miattuk.