Ilyen esetben miért ignorálja/bocsátja meg mindenki az abúzust?

Voltál már tartósan együtt olyannal, aki tartós és erős fájdalmakat él át és elkerülhetetlenül szalad a halál felé és ennek tudatában van?

Gyanítom nem.

Nyilvánvalóan nem szép dolog, hogy a keserűségét a férfira borítja, ugyanakkor egy érett személy pontosan tudja mi szól valóban ellene és mi szól csak puszta fájdalomból.

Az én feleségem is évekig szenvedett generalizált szorongástól, pánikbetegségtől. Gyakran volt, hogy nekem esett valami mondavicsinált hülyeség miatt. Szépen meghallgattam, a ventillálás segít a feszkó levezetésében, aztán amikor eljött az ideje megkérdeztem, hogy "tényleg rám haragszol?". A feleségem elég tudatos nő, az esetek 90%-ban a válasz az volt, hogy "nem, bocsi". De a legtöbb ember nincs ennyire tudatában az ilyesminek.

Ugyanakkor elhordani mindennek a férfit az maga az abúzus. Meghozott egy döntést, hogy nem képes ellátni a feleségét. Lehet ezzel nem egyet érteni, de tekintve, hogy az ő életük, így emiatt szidalmazni igencsak kártékony dolog.

Aki meg nagy bölcsen osztja az észt, hogy otthonápolást kellett volna kiépíteni, az sem túl tájékozott. Pont 2 hete volt ez téma nagymamánk kapcsán mert felügyeletre volt szüksége, de ezt a család nem tudta megoldani, íg yotthonba került, de az elég szar. Az otthon havonta 400ezer forint. Az otthonápolás 750. Havonta...

Nem az jogosítja fel a férfit, hogy a felesége szidalmazta hanem az, hogy az ő élete, ő döntése, ő ismeri a saját helyzetét, teherbírását, és úgy érezte eljutott a határáig.

A kedves szidalmazó családtagok közül hányan vitték haza a nőt, hm? Megtehették volna...