Voltál már úgy, hogy annyira reménytelennek érezted magad, szétcsúszottnak, stb, hogy azt hitted sosem találsz ki ebből és leszel újra teljes?

20 éves vagyok és az eddigi életemet elbújva éltem, túlsúlyos voltam, elhanyagoltam magamat. Egyik kilátástalanságom abból fakad, hogy a súlyomból legalább 40 kg-t le kellene adnom, nem tudom hogyan csináljam, minél előbb le akarom tudni, szeretni akarom végre magam és mérni élni. A hajam borzasztó állapotokban, töredezett, ki tudja helyre lehet-e hozni, valamiféle hormon problémám van, amitől állandóan szoros és budos vagyok, hiába akarok tenni ellene, de így sem változik semmi, folyton azzal basztatnak, hogy igénytelen és budos vagyok a családtagok. Így baszott nehéz bármit tenni, elmegy a motivációm is mindentől. Munkát sem találok, reménytelennek érzem magam, rossz iskolába jártam, nem arra mentem amerre kellett volna és már új sulihoz sincs időm és motivációm. Minden téren akad valami, ami visszatart a boldogságomban és néha már nem tudom mit tegyek magamért és elszáll a reményem is. Voltatok már úgy, hogy azt hitték sosem lesz teljes életetek, ami sikeres, boldogak lehettek benne és végre szerethetitek magatokat és el is értek valamit?

Ami a leghosszabb, hogy elkezdtem magam másokhoz hasonlítani. Volr osztálytársaimhoz, akik már mind elértek amik akartak, egyetemen ülve, álom munka, pénzes család, előnyösebb környezet stb.. főleg egy lányhoz hasonlítom magam akaratlanul is, akivel nagyon ellentéteim voltak anno általánosban, már akkor éreztem, hogy kevés vagyok másokhoz és vele valahogy nagy ellentéteink voltak. O a mai napra tökéletes külsővel rendelkezik, gazdag, egyetem, álommunka, em meg valahogy egyre jobban asom el magam a francba. Úgy érzem én sosem lehetek boldog és teljes, az csak másnak jár.

20