Hogyan lehet kikerülni abból az ördögi körből, hogy ne csak én segítsek, hanem kapjak is?
Figyelt kérdés
Szóval van egy ismerősöm, aki folyton segítséget kér tőlem és ha nekem kell valami, akkor pedig add valami kifogást,utalással arra, hogy majd később. Természetesen vagy nem lesz belőle semmi vagy nem olyan formában, amiben megbeszéltük. Ti hogy oldanátok meg okosan(hogy forduljon a kocka vagy legalább ne legyek hátrányban)?2023. jan. 10. 19:15
1/3 anonim válasza:
Te se segíts ezek után, és akkor lehet, hogy észbe fog kapni.
2/3 Shora válasza:
Elsőnek próbálnék vele beszélni a problémáról, hogy szeretnék szintén számítani rá ha bármi van.
Ha pedig ez nem működik,egy adott pont után nem segítenék neki,mert úgy érződik mintha kihasználna engem, szóval egyszerűen megmondanám hogy "bocsi most én sem érek rá" (: Te is jobban jársz mert leszáll rólad és tudsz olyan embert találni akire ténylegesen is tudsz támaszkodni.
3/3 anonim válasza:
Kicsit szarj az emberekre és ha segítesz, segíts csak félvállról. Nálam bevált, mikor a legjobban szartam az emberekre, akkor álltak be a legtöbben mögém. Csináltam a dolgom, ha úgy alakult, kaptak egy kis szeretetmorzsát, a többire meg jöttek, mint a galambok.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!