Mi az MBTI-d és a korod, és hogyan éled meg a mindennapokat?
INFP - 19/l
Jelenleg minden a stresszről szól. Művészeti egyetemre felvételizek idén és enyhén szólva halálra vagyok rémülve.
ESFJ
25/N
Nem jó magányosan túl sokáig, szeretem az embereket és szeretek beszélgetni, szeretem meghallgatni Őket és segíteni.
Úgy érzem rosszul veszik le a segíteni akarásomat és néha nem tudom eldönteni, hogy most sima meghallgatást vagy segítséget is szeretne az illető.
Sokszor nagyon durván veszik le a mondandómat, pedig nem idegből mondom, csak néha átszellemülök nagyon, főleg amikor bele érzek a másik helyzetébe.
Próbálok nyugodt maradni és visszább szorítani a hirtelen érzelmi reakciót, főleg ha fel csesz valami, de nagyon nehezen megy.
Inkább azt mondanám próbálok viselkedni, hogy ne ijesszek a másikra vagy ne okozzak benne kárt a hirtelen indulat miatt, ami nem is ellene szól, hanem leginkább a helyzete.
Ragaszkodom ahoz, hogy minden javítható és nehezen mondom azt, hogy valaki újítson.
Viszont kezdem átlátni és megérteni a helyzeteket, ahogy jobban olvasok a személyiségek után is és kezdem megérteni, hogy miért veszik rosszul a segíteni akarásomat a körülöttem lévők.
Egy INFJ-t már kapizsgálom, hogy nem kellene ennyire rászálnom, mivel szerintem van egy INFJ ismerősöm és így értem miért próbál " udvariasan " lekoptatni és inkább nem szól durván, hanem csak úgy nem válaszol vagy úgy elfordul, ha már túl nyomom Magam.
Szóval próbálok odafigyelni, hogy ki milyen típus lehet és aszerint ajánlani a segítségemet is és nem rá erőszakolni.
Intuitív jelző nélkül nehéz, mivel csak a testbeszéd van és a hanglejtés, stb számomra, hogy fel tudjam mérni mi a helyzet a másikkal, online térben meg csaj az írás Maga és az ismeretem az adott személyről, amikor változik az írása.
Így könnyebb lesz úgy érzem, de nagyon-nagyon rosszul sültek el eddig a " pátyolgatásaim ", rettenetesen.
ENFP-T, 20/L
Tökéletes példája vagyok a Ne-Fi-Te-Si funkciók megtestesítésének.
A Se funkcióm a leggyengébb, de észrevettem az utóbbi időben (a jogsi óta), hogy az is életképesen erősödik.
Mostanában a stressz uralta az életem, a továbbtanulás nagy terhet tett rám, de általánosságban véve a mindennapjaimon nem szoktam aktív lenni, sok emberrel jóban vagyok de nem szeretem az értelmetlen, üres smalltalkokat, ezért velük nem szeretek beszélni se, két legjobb barátom van csak, velük vagyok a legnyíltabb önmagam, az egyikőjük egy online barát, ő hozza ki a legegészségesebb formámat, a Ne funkcióm mellette működik a legjobban, a másik pedig nemsokára a férjem lesz:)
Könnyen megosztom az érzéseimet, azokat a dolgokat, amik felizgatják az agyam, ami épp eszembe jut a körülöttem lévőkkel, de már megtanultam hogy vissza kell ezt fognom, mert nem értenek meg, és furcsának találnak, amiért érdekes a látásmódom és vannak kreatív ötleteim:D
Folyamatosan pörög az agyam, mindig gondolok egyszerre legalább 100 dologra, és mindig eszembe jutnak a régi események amiken részt vettem. Például amikor azt mondom, hogy minden nap eszembe jut az az x esemény, akkor tényleg nem túlzok, annyira sokat gondolkodom és sokminden fordul meg a fejemben, hogy a legkisebb dolgok is az elmúlt 20 évemből feljönnek bennem, még a kis jelentéktelenek is.
Ugyanakkor a memóriám sajnos nem az igazi, a Si funkciómmal tudok ezen rendszeresen segíteni.
Nagyon döntésképtelen vagyok, félek a döntéshozástól és hogy elpazarlom az időmet, ezért minden napom hajszolással telik, korán felkelek hogy rögtön nekilássak valaminek, aztán késő estig nem szoktam pihenni, igyekszem kimaxolni a napjaimat, viszont próbálok ezen változtatni, mert nem igazán vagyok boldog így, főleg az utóbbi stresszes időszakban.
Nagy perfekcionista vagyok, viszont iszonyú könnyen félbehagyok dolgokat, akkor is ha élvezem csinálni, mindig ugrok át az újabb és újabb élményekbe. Ezért van az, hogy a legtöbb kedvenc sorozatomat be se fejeztem, és hogy soha nem volt egy állandó hobbim. Most a gamelés és a horgolás azok, amik már hosszabb ideje jelen vannak az életemben és élvezem őket csinálni, örülök hogy végre találtam két olyan hobbit, amit nem unok meg 3 nap után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!