Mi az MBTI-d és a korod, és hogyan éled meg a mindennapokat?
INTJ 29/N
Maximalista vagyok, nehezen nyitok mások felé. Inkább magányosan szeretem intézni a dolgaimat. És szeretek mindent sok oldalról elemezni, megkérdőjelezni.
Nagyjából 17-18 lehettem, amikor először kitöltöttem, akkor INFJ-T jött ki. Azóta pár havonta újra elővettem és változatlan lett az eredmény, egészen év elejéig. Akkor már ENFJ-T volt pár alkalommal, ősztől meg már ENFP-T, azóta változatlan.
Szeretek másoknak segíteni, őket meghallgatni és tanácsot, érzelmi támaszt adni, elég sokszor ezt helyezem előtérbe magam, és a saját helyzetem helyett. Tanulni is imádok, főleg nyelveket, és elég tág érdeklődésikörrel rendelkezem. Akkor érzem igazán jól magam, ha emberekkel vagyok körbe véve, akiket legalább egy kicsit ismerek. Azonnal le tudom olvasni mások arcáról, mit éreznek, gondolnak, illetve a testbeszédükből is. Régen nagyon jó emberismerő voltam, viszont jó pár negatív tapasztalat miatt már inkább óvatos vagyok, hogy kit engedek be és rosszabb napokon hajlamos vagyok a rosszabbat feltételezni. (ezen változtatni szeretnék) Régen a small talk is zavart, nem tudtam vele mit kezdeni, mára már nem vagyok róla rossz véleménnyel.
Könnyű zavarba hozni, könnyen pirulok, ha nagyon zavarban vagyok, szinte kikapcsol az agyam pár pillanatig.
Kaptam már több olyan visszajelzést, hogy szépen, választékosan, kifejezően beszélek.
Az utóbbi időkben hajlamos vagyok pesszimistábban látni a világot, illetve, ha magam alatt vagyok, vagy túlterhelt/kiégett, szükségem van egyedül töltött időre, amikor szó szerint nincs erőm senkire. Tavaly történtek miatt már nem vagyok annyira terhelhető, mint rég, és több pihenésre van néha szükségem. Ez az "elvonulási" idő néha csak 10-20 perc egyedül töltött idő, amikor csak létezem, de maximum egy nap.
Végezetül, egy olyan dolog, ami nemrég tudatosult bennem, hogy sokszor találom magam (pl. csoportmunkáknál) vezetői szerepben. Nem nyomok el senkit, nem jelentem ki, hogy akkor most én vagyok a főnök, csak valahogy mégis megtörténik és látszólag mindenkinek teljesen megfelel. Sőt, olyanra is akadt példa, hogy ezzel kezdték a többiek. Pedig amúgy korántsem vagyok annyira határozott a mindennapokban, csak ilyen helyzetekben mégis.
22/L
17/f, 16personalities szerint ENFP, Truity szerint ENTP, de egyrészt mivel a kettő közül a Truity tűnt jobb tesztnek, másrészt pedig valóban igaz rám, hogy rengeteget gondolkodom a döntéseim előtt és sokkal inkább szeretem a körülöttem lévő világot magamban elemezni, mintsem csak haladni benne, ezért inkább ENTP.
Meglehetősen könnyen barátkozom, és igyekszem mindig, minden helyzetben minden embert egyenlőnek tekinteni, még ha nem is értek egyet vagy felbosszantanak, azonban ha ez a helyzet áll fent, akkor nagyon szeretek vitába szállni.
Mondhatni művészlélek vagyok, hajlamos vagyok elmerengeni magamban a múlton, meg a jövőn és a körülöttem forgó világon. Leginkább spontán vagyok, bár szeretek előre tervezni, nagyon nem erősségem (az aznapi tanulnivalót általában a metrón veszem elő).
Az extrovertáltságom egyébként leginkább abban nyilvánul meg, hogy nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, emberek társaságában lenni és megőrjít a magány, de hogy éppen mennyire vagyok extrovertált egy bizonyos társaságon belül, az magától a társaságtól függ. Például a régi osztályommal kölcsönösen utáltuk egymást, és akkoriban nagyon zárkózott voltam.
#12: Amúgy ez a "mindent magunk intézünk" eléggé Ni-dom tulajdonság. :D Te is az vagy meg én is.
#13: A leírtak alapján a Fe-d nagyobb, én kizárnám ez ENFP-t, de nem ismerlek, így nem állíthatom 100%-ra. Sok közös vonást vélek felfedezni benned és magamban, szerintem INFJ vagy. De természetesen te ismered jobban magadat, hogyan reagálsz egy adot szituációra, stb. Csak ez a "kimondatlan csoportfőnök" szerep nagyon INFJ, én is mindig így voltam suliban... :D
#14: Muterom ENTP (megcsináltattam vele a tesztet :DDD), bizonyos tekintetben olyan, mint az önjellemzésed. Vitában verhetetlen. Ráadásul élvezi is, sokszor az idegrendszerem bánatára... XD
#15: köszönöm a visszajelzést!:)
Bevallom őszintén, bár semmi bajom az ENFP-vel, valahogy mégsem éreztem találónak, illetve nem is voltam annyira elégedett az eredménnyel. Amúgy én is inkább INFJ-nek érezném magam, vagy helyenként ENFJ-nek.
Pacsi a "kimondatlan csoportfőnökségért" :D
Istp 19/l
Elég magamnak való vagyok,próbálok rugalmasan,nyugodtan es magabiztosan hozzá állni a napjaimhoz. Szeretek videojatekozni,sportolni,pókerezni,fesztiválokra járni és elektromos gitáron játszani, ki próbálni,felfedezni minél több új dolgot. Ezektől érzem igazán hogy elek.
Nemtudok be tartani semmilyen rutint,nemtudok megszervezni semmit,nehezen barátkozok,nehezen mutatom ki mit érzek. Ha rossz napjaim vannak ilyenkor próbálom emlékeztetni magam hogy erős vagyok nem adom fel és alapvetően nem szeretek érzelmes lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!