Ha valaki hirtelen elkezd löböldözni, vagy valahogy gyilkolni, akkor az emberek lesokkolódnak vagy ösztönösen menekülnek? Vagy nekiállnak sikítozni?
#10, én is így gondolom
Csak azért kérdeztem, mert néztem egy filmet, amiben több gyilkolós jelenet is volt, de az emberek a legtöbbnél csak lefagytak, és nézték hogy mi történik
Erről nem írnak valahol?
Csak magamról tudok nyilatkozni.
Fiatal koromban 2x támadtak meg (nő vagyok).
Egyszer az utcán, egyszer meg bejött utánam a lépcsőházba a támadó.
Mindkétszer lefagytam, de még hang sem jött ki a torkomon, hogy kiabálni tudjak. Mindkét esetben meg lettek zavarva, így elmenekültek.
Szóval, én lefagynék.
Ha valakit eltalálnak, az sokkos állapotba kerülhet (keringési elégtelenség).
Az ember látványtól, jelenségtől vagy ledöbben/lefagy, vagy támad, vagy menekül.
Gyilkolászásban még nem volt részem, de egyszer már tartottak felém fegyvernek látszó (!) tárgyat (mert ugye senki nem lehet biztos abban, hogy lőfegyver, vagy lőfegyverutánzatról van szó), illetve három kollégámmal voltam együtt, beszélgettünk, egyszercsak 3x felénk lőttek. Ott például hatalmas ugrással az autóm mögé ugrottunk egy árokba.
Szerencsére csak gázriasztóval pukkantottak felénk (az se volt kellemes), de azért egy pillanatra kihagyott az ember szíve.
Ilyenkor rögtön az jutott eszembe, hogy mit csinálhatok és mit nem csinálhatok. Mire fedezékből kinéztem, már eltűnt az ember.
"Ez kemény,vajon kirabolni,vagy megerőszakolni akartak ?"
Egyik sem, ez más szituáció volt.
Ránk akart ijeszteni az a manus.
"Arra lennék kíváncsi, hogy ha látja hoy valaki mást megöltek a közvetlen közelben, akkor hogy reagál az ember"
Szerintem keress háborús övezet megjárt emberek által írt könyveket. Abban biztos tesznek erről említést.
(Egyébként hallomásból ismerek olyan lányt, aki nyári gyakorlatát töltötte egy kisváros rendőrkapitányságánál. Az öreg járőrrel éppen az út szélén álltak, igazoltatgattak, ellenőriztek, erre hirtelen melléjük ért egy autó, amiből minden ok nélkül gépkarabéllyal tüzelni kezdtek a rendőrre és a tanulóra. A rendőrt érte találat, a lány kivette a fegyvert az öreg tokjából és az autó után lőtt (nem sikerül eltalálnia).
Neki ez volt a reakció. Ezután én úgy tudom otthagyta a tanulmányait, de nem biztos, hogy jól emlékszem. Régen volt már.
Amikor 2 éve volt az újpesti késelés, arról a részleteket jó ideig nem hozták nyilvánosságra, de most már úgy tudom, podcast is készült Erikaval és Petivel, ahol a rádióforgalmazást is hallhatja civil.
Ott például amikor Petit 13x szétszúrkálta a drogos, Erika egyből a fegyverért nyúlt és várta a megfelelő pillanatot.
Amikor a drogos elindult felé, akkor először lefagyott, de aztán az első lövés után már szépen járni kezdett a keze. (Főleg miután azt látod, hogy nem áll meg, bármit is csinálsz.)
Az utolsó lövés akkor történt, amikor a fickó kése már Erika arca előtt volt, azt hiszem az alkarjával állította meg a szúró mozdulatot.
Keress rá, asszem fent van a neten a podcast róla már.
Ahány ember, annyi féle reakció van nyilván. Az sem ritka, aki ilyen esetben simán összeesik és elájul.
Egy városban kitörő lövöldözés során az emberek többsége menekülni fog. Lesz pár hülye, aki telefonnal a kezében elindul filmezni az akciót, és lesz 1-2 ember, aki hivatásos és teszi ami tőle ilyenkor telik (erősítést kér, figyeli a helyzetet, menti a civileket stb)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!