Miért mondja csomó ember azt, hogy szingliknek jó lenni?

Olyanok mondják ezt, akiknek fontosabb a szabadság, mint, hogy valakit szeressenek/valaki szeresse őket.

Én kipróbáltam ezt is, azt is, ha szimpatikus lett valaki, akkor randizni kezdtem vele, de egy ponton mindig azt éreztem, hogy az életem zsákutcába került, elszúrtam, most már beleragadtam ebbe és nincs menekvés - mert amúgy szerettem az exeimet, nem akartam elhagyni őket és összetörni a szívük, ugyanakkor úgy éreztem, hogy megfulladok, hogy nem igaz, hogy mindig, 0-24-ben itt van, nem igaz, hogy nem lehetek egyedül az otthonomban (mert az már az ő otthona is), hogy más szervez nekem programot, hogy mással is egyeztetnem kell, mikor programot szervezek, hogy alkalmazkodni kell, még az is zavart, hogy a legjobb szándékkal felhívtak, ha nem értem haza estig, és elfelejtettem üzenetet küldeni, hogy programom lett.

A harmadik ilyen próbálkozás után rájöttem, hogy a hiba az én készülékemben van. Most már akármilyen szimpatikus is az illető, akárhogy is érzem magam a közelében, nem lépek, megvárom, amíg elmúlik az érzés - mert minden esetben elmúlik, és tudom, mi lesz a vége, és hogy nem akarok egy másik emberrel együtt élni. Elég makacs és magamnakvaló vagyok, szóval nem is való nekem.

Ennyit az én álláspontomról, mondjuk én nem szoktam hangoztatni, hogy szerintem szinglinek lenni jobb. Mert lehet, hogy nekem jobb, de száz másik ember meg inkább akkor boldogabb, ha kapcsolatban él. Meg lehet, hogy másnak más oka van arra, hogy ne legyen párkapcsolata. Meg talán azon is múlik, hogy a fiatal éveid hogyan töltötted - ha mindig volt melletted valaki, és ezt élvezted, akkor fájdalmas és kiüresedett lesz egyedül, én meg pont fordítva voltam, voltak mellettem emberek (kollégium, lakótársak albérletben), hát inkább idegesítettek, alig vártam, hogy egyedül lakjak, aztán elég ideig éltem egyedül ahhoz, hogy becsontosodjanak a kis háklijaim és rituáléim. Most, hogy újra lett lakótársam (egy barátom beköltözött pár hónapra), rendesen fura, hogy tekintettel kell lennem valakire, meg nem süthetek hajnal háromkor palacsintát, és nem hallgathatok füles nélkül zenét reggel hatkor.

Mert nem függők senkitől.

Az én boldogságomhoz nincs szükség egy másik személyre.

Senki sem szol bele abba hogy hogyan töltöm a szabadidőm.

Magamra költhettem az összes pénzem. Ja és költöm is.

És a sztereotipiával ellentétben ennek az életformának semmi köze ahhoz hogy azét nem kell senkinek mert…

ocsmány, idegbeteg, aggszűz… Hagy ne soroljam fel hogy mennyi embert kellet elküldenem.

Már nekem ciki.

Gyűlöletet viszont azt nagyon sokat kaptam.