Örökös harcot vívok saját magammal ?

24 éves férfi /fiú vagyok, kinek hogy tetszik...

Ért néhány atrocitás az életemben, kisebbek nagyobbak, sokat piszkáltak. Emiatt kialakult bennem egy sötét üreg ami úgyérzem egyre jobban magába szív, és nem tudok tenni ellene... nagyon aberrált és bizarr gondolataim vannak, olyanokról is akiket szeretek.

A legrosszabb ebben az egészben hogy a semmiből jönnek... sokszor negatìv vagyok, ami kiül az arcomra is, sokan mondták hogy "gyilkos" nézésem van, eleinte úgymond bóknak vettem, viszont rájöttem hogy ez nem bók, ez nem jó dolog.

S bár ezek a gondolatok elég bizarrak tényleg, a valóságban a légynek sem ártok. Megtudtam bocsátani azoknak akik bántottak, már nem érzek haragot irántuk, de a képzelgéseimbe ők is áldozatot játszanak.

Lènyegében sokszor olyan mint ha egy álomvilágban élnék, amit fel is fedeztem magamon amikor eluralkodott a sötétség... megkérdeztem magamtól hogy úristen ez vagyok en ? Aztán ez a gondolat tovaszáll és mégtöbb gonoszság jár a fejemben, mint ha nem én uralnám az életemet hanem valaki/valami más... borzalmas tényleg.

Volt egy lány az életemben aki emiatt hanyagolt... őt hibáztattam mert kimást, de rájöttem hogy velem nem stimmel valami. Ma már feledésbe merült, rá sem haragszom már semmiért, jó lecke volt.

Nagyon sokat gondolkodok pszichológuson, de attól tartok nem értene meg.

Változni szeretnék, olyan akarok lenni mint előtte, de sajnos szerintem ez nem lehetséges. A testedzés nagyon jó relax program nekem, mert arra a kis időre csak magam vagyok, semmi és senki más. Tudom hogy valami elromlott bennem, és szeretnèm megjavítani.

Most van egy lány az életemben aki sokat jelent, de addig nem közelítek felé ameddig magammal nem vagyok jól, mert senki nem akar egy negatív emberrel lenni, én pedig az tudok lenni, nagyon. Hozzáteszem, róla is fantáziáltam már, és nem szexuális értelemben... olyankor megijedek, mert soha nem akarnám bántani, nagyon tetszik nekem, és szerintem ő is érezhet valamit...

A szexuális dolgok nálam mádhogyan működnek szerintem, nem arra gondolok hogy milyen jó lenne ez meg az, hanem magát az embert akarom, mint egy társ vagy aki hozzám tartozik.

Voltak barátaim, lemorozsolódtak de valahogy nem is hiányoznak. Most egyedül vagyok, próbálom az életemet rendezni, eljárok dolgozni. Szórakozni abszolút nem járok, inni meg nem iszok, az egyetlen amit károsnak találok az a dohányzás. De idővel azt is abba szeretném hagyni mert semmi értelme.

A lényeg az összességében, hogy szeretnék megváltozni, viszont ez a dolog mindig magával ránt a sötétségbe... lehet drámaian fogalmaztam, de ez is hozzám tartozik...