Más is volt úgy, hogy azért hagyta ott az egyetemet, mert belefáradt a nagy hajtásba?

11-es vagyok.

Azt hozzáteszem hogy lehet én is tanulni fogok valamilyen szakmát, mert én csak azért csinálom hogy legyen egy diplomám.

Volt, hogy összejöttek a dolgok. Első félévem volt, életemben először akkor volt pánikrohamom és akkor húzott be igazán mélyre először a szezonális depresszió. Egyszerűen nem bírtam kikelni az ágyból és könnyek között néztem, ahogy csúsznak ki a kezemből a dolgok, nekem meg nincs erőm ellene tenni.A szüleim bíróságra jártak, mert eldurvult a válás, apám zsarolta és fenyegette anyámat, anyám meg egyedül nem tudott kiállni magáért. Három fronton harcoltam, bőgve-reszketve estem össze az utcán és nem tudtam abbahagyni a bőgést. Azt sem tudtam min bőgök, halálfélelmem volt. Tudom, ez a pánikroham tankönyvi példája. Utána az évfolyamtársak is elkezdtek rajtam gúnyolódni, hogy milyen buta vagyok, a legkönnyebb tárgyat is elbuktam, minek küzdök még és járok be vizsgákra, nem nekem való ez... De tudtam, hogy ezt akarom csinálni és így mégfájdalmasabb volt az egész és még mélyebbre süllyedtem.

Párom elvitt szakemberhez, aki egy az egyben megmondta, hogy ha nem csökkentem magamon a terhet amennyire tudom, rendszeressé fognak válni a rohamok.

Nem okolom egy percig sem érte az egyetemet, a mentális immunitásom egyszerűen teljesen megsemmisült. Egy évet kihagytam, jelentkeztem egy másik szakra, majd vele párhuzamosan visszatértem ehhez a szakhoz egy másik intézményben, ami közelebb van a lakhelyemhez. Azóta lett egy ötös diplomám és ha minden igaz, egyenesben fogok végezni ezen a szakon is jövőre. Mikor a másik szakon végeztem, ezzel párhuzamosan elkezdtem dolgozni és bizony sokkal nagyobb teher és felelősség van rajtam, mégsem roskadok össze alatta, mert rendbejöttem. Nem buta voltam, aminek mondtak, hanem egyszerűen beteg. Én nem találtam a helyem a világban és nem hagyott nyugodni ez a kudarc, úgyhogy amíg nem éreztem úgy, hogy ura vagyok a helyzetnek és igenis való vagyok arra a pályára, nem jött rendbe teljesen az önbizalmam.

A szakmák is klasszak, az a lényeg, hogy úgy dönts, hogy elégedett legyél az életeddel. Az én esetem csak egy példa arra, hogy van, amikor két lépést hátrébb kell lépni, venni egy nagy levegőt és utána újra megpróbálni, mert nem feltétlenül vagyunk alkalmatlanok arra, ami akkor és ott épp nem megy. De ha valamit nem szeretnél csinálni, az egészen más. Ne csinálj külső nyomásra semmit, egy életed van. :)

Nálunk 80 an kezdtük az évfolyamot, ebből 40 nek lett csak meg a diplomája, a többi nem bírta vagy idegileg, vagy a szintet.

Én nem mertem volna a szuleim elé állni azzal hogy félbehagyom. Mindig UV-tam ha kell az utolsó erőmből is, akkor is ha már külön engedély kellett erre.