Kedves 40 körüli Olvasók! Voltatok már hasonló helyzetben? (Egyedüllét és komoly lelki krízis az élet minden területén, a kiút nem találása hosszú ideje. ) Hogyan álltok talpra, amikor már belefáradtatok a rengeteg küzdésbe, kudarcba, fájdalomba?

Kedves Kérdező!

Kicsit hasonló a helyzetem a tiédhez (35 vagyok, soha nem is volt senkim, pedig próbálkoztam, és van egy szakmám, amiben nem szeretek dolgozni, nem is én választottam annak idején). Sajnos elég sok sérülést hoztam a családból is, ami nem teszi egyszerűbbé ezt az egészet. Azt is megértem, hogy nagyon nehéz korrekt pszichológust találni (a legtöbben nem tudnak, talán nem is akarnak olyat mondani, ami érdemben segítene, mert óradíjban mérik a juttatásaikat, nem terápiás sikerben - tisztelet a kivételnek, ami nyilván van, sajnos még nem volt hozzá szerencsém).

A lényeg: azt gondolom, rendkívül egyéni, hogy egy ilyen válsághelyzetet ki hogyan tud "jól" megoldani, de legalábbis kezelni. Az én esetemben mivel nem tudok receptre felíratni társat, és 18 éves sem leszek többé, hogy "időben" kezdjek egy új szakmát, a saját örömömre elkezdtem tanulni. Hogy a másoddiplomával el tudok-e majd helyezkedni, fogalmam sincs, de ez nem is annyira fontos. Annyira érdekel és leköt a tanulás, hogy nekem ez egy titkos ajtó egy szebb, kellemesebb világba. Nyilván nem oldja meg a problémáimat, de elviselhetőbbé teszi.

Ettől függetlenül ami az egyik embernek jó, nem biztos, hogy a másiknak is az. Lehet, hogy Neked épp valamilyen sport, egy háziállat, kézimunka, esetleg önkénteskedés jönne be. Nem ismerlek, nem tudhatom. A saját dolgaimon is nagyon sokáig gondolkodtam, mielőtt kikötöttem az egyetemen. Azt javaslom, ülj le egyszer egy csendes sarokban, amikor kicsit nyugodtabb vagy, és gondold végig, mi okozna rövidebb távon örömöt. Nem lehet mindig nagy és távoli célokat megcélozni: tedd fel a kérdést magadnak, mi az az egyszerűbb, könnyen megvalósítható dolog, aminek örülni tudnál? Ha egy kicsit kiegyensúlyozottabb leszel, a további lépéseket is tisztábban látod majd. Én drukkolok neked, szerintem mindenki megérdemli a lehetőséget az újrakezdésre, a talpraállásra, akármennyi idős.

Talán nem sok értelme van így tanácsot osztogatni, de én nem látom annyira siralmasnak a helyzeted. Mert nem vagyok a helyedben. Ezért a pozitívumokat is látom. Független negyvenes nő vagy, ez előnyt jelent a munkaerő piacon. Ne dolgozz a szakmádban, vállalj el valami mást, képezd át magad. Ha minden ennyire reménytelen, nagyot kell változtatni. Most lehet kockáztatni, most van a legkevesebb vesztenivalód.

Menj rendszeresen bármilyen társaságba. Mindegy kikhez. Önkéntes munka, könyvtári körök, csak minimum heti rendszerességgel tedd, beszélj emberekkel.

Nem könnyű a pszichológusokkal, időt kell adni nekik, legalább 5-6 alkalmat, hogy eldönthesd tud-e segíteni.

A kapcsolatodból szó szerint tovább kell lépned, menj és foglalkozz másokkal. Ne azért hogy legyen valakid, ne akarj kapcsolatot, csak ismerj meg minél több embert.

Várd ki a tavaszt, mert ez egy egyébként is nyomasztó egy időszak minden embernek, de ha magad alatt vagy földhözvág ez is.

Én már is szeretlek.... :)

Így egy gonddal kevesebb :)

Véleményed szerint a pszichológus miért nem tud segíteni ?

Nem találod szakmailag alkalmasnak , vagy esetleg úgy gondolod, hogy rajtad már senki sem segíthet ?

Ügyes vagy, ahogyan eddig vetted az élet kanyarjait:).

Az jutott eszembe, hogy:

a helyi Cssk-t felkeresve munkakeresésben tudnának segíteni, mentálhigiénés tanácsadásban is szerintem tudnak, e mellett képzésre gondoltam, hogy az érdeklődési területednek megfelelő képzést bevállalni. Érdemes lenn egy B tervet kialakítani, tehát ha eddig X, Y dolog nem ment, akkor helyette valami mást keresni.

Sportolj, vezesd le a haragodat azon keresztül: kerékpározás, futás, torna.

Hasonló "életem" van közel a 40-hez, csak férfiban.

"Az igazi dicsőség térdre kényszerülni, és azután mégis felállni." /Vince Lombardi/

Képes vagy rá:).

A padlorol csak felfelé vezet az ut.

Èn pozitiv gondolkodasrol tanulnèk elsö körben es nem másrol.