Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Miért nem válaszolnak az...

Miért nem válaszolnak az ismerősök, miért lett annyira divat az hogy másokat csak úgy minden előzetes nélkül ignoráljunk?

Figyelt kérdés

Van több egyetemi ismerősöm akiket már bő 3 éve ismerek. Lányok, fiúk vegyesen. Viszont többeknél azt tapasztalom hogy bizonyos kérdésekre egyszerűen semmit nem reagálnak. Pedig ezek nem személyes kérdések. Egyik fiú ismerősömtől azt kérdeztem meg például, hogy most januárban záróvizsgázol Te is? Mivel 4-en csúsztunk egy félévet. Egy másik lánytól azt kérdeztem aki nyáron végzett hogy milyen szakképzést nézett ki, mivel szó volt arról hogy ki mit tervez, erre írta hogy még egy szakképzést kinézett magának és kíváncsi voltam mi az, erre rákérdeztem. Már 1 hete meg sem nézték, el sem és nem is válaszoltak. A lánnyal korábban többször is beszélgettünk ezzel kapcsolatosan, magát a szakképzést is ő hozta fel. A fiúval is beszélgettünk, nem voltunk ugyan jóbarátok de azért el tudtunk beszélgetni egyetemi dolgokkal kapcsolatosan.

Számomra olyan fura hogy amire van kedvük arra válaszolnak, a többit meg szó nélkül hagyják, mindegy mit kérdez az ember? Én bő 10 évvel idősebb vagyok a csoporttársaimnál, így engem még anno úgy neveltek hogyha kérdeznek arra illik valamit válaszolni, felelni ha mást nem, legalább azt hogy ne haragudj de erre nem akarok válaszolni, ez személyes vagy bármit. Ezért olyan fura nekem ez a helyzet. Utálok bármit is bárkire ráerőltetni de tényleg ez manapság a normális hozzáállás egy ismerőshöz hogy egy szó nélkül ignoráljuk (vagy mondhatnám profánul hogy leszarjuk) ha éppen olyat kérdez amire nincs kedve válaszolni? Vagy én vagyok túl maradi és ez teljesen elfogadott mondjuk az ismerősök között?



#ismerős, kapcsolattartás, ignorálás
2022. dec. 6. 13:44
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
36%

Azért az a durva, hogy akik a kérdező ellen érvelnek nem tudnak szöveget értelmezni és sokadszor is jönnek a 0-24 es kisarkított baromságaikkal mikor le lett többször is írva, hogy jelenleg éppen miről van szó.


Azért ez is egyfajta látszata annak milyenek is az ilyen emberek akik ghostingolnak legtöbb esetben. Hát nem a legélesebb kések na.

2022. dec. 6. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%
Én sem értem amúgy hogy ha kérdezek valamit miért nem tisztel meg legalább annyival hogy nem akarok válaszolni vagy bármilyen válasz okés csak legalább írjon vissza. Én is tapasztalom ezt. Ilyenné váltak az emberek.
2022. dec. 6. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:

#21

Akkor szerinted mi lenne a normaidő, amin belül kötelező válaszolni?

2022. dec. 7. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
55%

#23


Nincs olyan, hogy normaidő meg kötelező válasz.


De ebben az esetben mikor amúgy ismerik egymást nagyjából meg beszélgettek sokat normálisan, az biztos hogy elég fura az 1 hét és meg se nézte dolog.

Azért a napi szintű beszélgetésből hirtelen 1 hétig meg se nézi az üzijét dolog úgy, hogy semmi nyaralás meg ilyesmi nincs legalábbis nem volt róla szú biztos, hogy nem normális.


Én azt mondanám talán pár nap nyilván nagyon egyénfüggő, hogy az 2 vagy 4 nap, de biztos nem 7 meg több.


Én legalábbis akivel napi szinten kommunikálok biztos nem nézném jó szemmel, ha csak úgy ok nélkül 1 hét alatt se jutna el odáig, hogy megnézze mit írtam.

Akivel napi szinten kommunikálsz azért tudod, hogy ha olyan dolga lesz, hogy akár hetekig sem fog ráérni egyáltalán.

Ha ilyen nincs akkor szerintem felejtős a másik.


Legalábbis nekem pl. nem lenne szükségem ilyen beszélgetőpartnerre.

2022. dec. 7. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:
22%

#24

Hát, szerintem meg simán lehet bárkinek sűrű hete. 🤷‍♀️

Nekem meg olyan beszélgetőpartnerre nincs szükségem aki számon kér és leépít ha épp van más dolgom.

Nem mindenkinek szoktam előre bejelenteni hogy nyaralni fogok, a nagypapámnak segítek, vagy konferencián ülök napokig, mert bem feltétlenül érdekli a másikat. Valahogy akikkel én dumálok, teljesen evidens hogy a másik majd válaszol ha tud. Lehet hogy két perc múlva, lehet hogy két hét múlva. Mindenki dolgozik, mindenkinek van családja, barátai, kisállata, háztartása, ezer dolga lehet.

Szerintem fontosabb hogy MIKÖZBEN beszélgetünk, hogy viselkedik. Abból látszik inkább, hogy untatom vagy sem.

2022. dec. 7. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
30%

Néha én sem válaszolok vissza, egyszerűen mert nyolcszáz másik, sokkal fontosabb dologgal foglalkozom, pl dolgozok.


Hazajövök munka után főzök, csinálom a háztartást, elmegyek sportolni, hétvégén pl kirándulni és hopsz, máris eltelt egy hét anélkül, hogy bárkinek! válaszoltam volna a random, harmadrangú kérdéseire.


Nem bunkózásból, hanem, mert van sok másik, annál jóval fontosabb elfoglaltságom.

2022. dec. 7. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!