Általánosan kérdezem: lehetnek olyan élethelyzetek, amikor egy gyermekkorú számonkérhet egy felnőttet, vagy veszekedik vele, vagy ehhez neki semmikor nincs joga?

Persze, hogy lehet.

Amikor pl. anyuka megígérte az óvodáskorú gyerekének, hogy olvas neki mesét, aztán mégse olvas, a gyerek jogosan kéri számon.

Persze h lehet. Ha nem tiszteli, embertelenül bánik vele, megalázza, bántalmazza. De mindig számonkérhet, MINDIG kifejezheti azt amit érez, amit gondol. A felnőtt dolga a helyes önkifejezés útját megtanítani és szeretni. A gyerek egy önálló élőlény, ami talán a szülőktől való, de lehet saját, egyedi akarata, vágya, megélése az életben amit tiszteletbn kell tartani.

Csak sok szülő nem tudja mit csináljon a gyerekével hogy az akaratát érvényesítse, nem tud tanítani, magyarázni, meg leszarja, ezért diktatúrát alkalmaz, és a jogot hozza fel... Mint a politikusok, akik az emberségesség helyett ezt választják..

Szerintem eleve az, hogy van-e joga ehhez, vagy ahhoz alapvetően nem is helytálló mondjuk kisgyermekek esetében. A gyermek természetéből adódóan kíváncsi. Ha kérdez valamit a szülőtől, nem azt nézi, hogy van-e joga hozzá, vagy sem, mert azt sem tudja mit jelent. Azért kérdezi, mert nem érti a dolgot és szeretné, hogy egy felnőtt megmagyarázza neki. Ezt pedig úgy gondolom, hogy a felnőttnek a dolga helyesen kezelni.

Ha idősebb gyermekről van szó, akinek már van minimális fogalma és tapasztalata a világról, akkor már talán lehet beszélni jogról. Ebben az esetben azt mondom, hogy igen, lehet olyan helyzet. Itt is azt az elvet vallom, hogy a felnőtt dolga ezt megfelelően kezelni. Ha megbeszéli a gyerekkel, azzal talán segítheti a világról alakuló képének formálását, a gyerek fejlődését és sok más dolgot. Ha viszont a "gyerek vagy, szóval k.ss" mentalitást alkalmazzák, azzal nem érnek el semmit, max. azt, hogy a gyerek bizalmát veszti és olyankor sem fog kérdezni amikor valóban süzkség lenne rá.