Miért ennyire elcseszett ez korosztály?
Ma elmentem egy nagyobb városba a kutyáimmal sétálni egyet. A lakhelyemen nem merem kivinni őket az utcára a rengeteg kóbor kutya miatt, de most már kezdem azt érezni, hogy lassan az emberek miatt sem merem vinni...
Először szembe jött velünk egy nagy csapat gimis csaj, ahogy elhaladtunk egymás mellett, az egyikük odahajolt az arcomba és metál hörgéssel elordította magát, hogy "Hé", majd egy mögötte lévő ugyanilyen mély hangon ordított az arcomba egy Hello-t... Aztán vihogtak rajtam.
Később 2 szintén gimis srác kezdett el mögülünk rohanni, trappolni, majd látva, hogy ettől a kutyáim összezavarodtak és frászt kaptak, ott röhögtek rajtunk.
Ezután egy fiatal, még kisiskolás lány ment hazafelé a nagyapjával, elhaladtunk egymás mellett, a kislány pedig elordította magát valami nagyon depil hanglejtéssel, hogy "Hogy hívják a kutyát?!", nem válaszoltam, mentünk tovább, az ilyenekkel sem állok le inkább. Erre az utca végéig egyre hangosabban ordított "Hé, hogy hívják a kutyát?!", de mi csak mentünk. Aztán hallottam, hogy rohan felénk ordítva, akkor már felé fordultam és rákiabáltam én is, hogy takarodjon innen...
Basszus ezután egyenesen inkább a kocsihoz vettük az irányt, elegem lett ma is az emberekből. Ez a jövő generációja, és ezt úgy mondom, hogy pár évvel vagyok csak idősebb, de szégyellem, hogy én is ide tartozok...
Régen általánosban én voltam az a csendes fiú, akit mindig megtaláltak az ilyen nyomorékok én meg nem értettem hogy ez meg mi a franc, szóval nem reagáltam semmit.
Később mikor már untam ezt a "pofámba nyerít valamit, oszt a többiek meg úgy nevetnek rajta, mint az év viccén" szitukat, csak annyit mondtam ilyenkor halál nyugodtan, hogy "De ku®va vicces vagy"
Valahogy ezzel mindig el tudtam venni a "poén" élét.🤷♂️
14-es, jó, persze most megy a "mi ott se vótunk" duma😃.
Az egész világ az elcseszett, de te nem követtél el hibát😂.
16-os, nem voltam ott, de eltudom képzelni ahogy vonultál a kutyáiddal az egész járdát elfoglalva, vagy a kutyáidat az emberekre ugráltatva, higy jaj mer milyen aranyosak már.
Utána meg itt háborogsz, hogy mindenki hülye, meg beszólogat, hogy nem fér el tőletek.
Ez olyan, mint amikor valaki fordítva hajt fel az autópályára.
Pont a napokban voltam szemtanúja egy olyan jelenetnek, mint amit a kifejtés 2. bekezdésében írtál, Kérdező. Elég fura volt, ráadásul egy felkapottabb sétáló utca kellős közepén, de ők nem zavartatták magukat.
Az én időmben (22 vagyok) is voltak ilyenek, de valahogy sokkal, de sokkal kevesebben.. időnként csak pislogok, hogy mit meg nem engednek maguknak néha páran, aztán még ott a tojáshéj a tudjuk hol... o_o
Szerintem a megfelelő nevelés hiánya, meg esetleg, hogy ezt a viselkedést látják a tévében, a neten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!