Van olyan az ismerőseid között, aki elveszítette a gyerekét? Mi volt a reakciója, amikor megtudta, hogy meghalt a saját gyereke?
Igen, sajnos nem is egy.
Nem voltam ott egyik esetnél se akkor amikor megtudta, csak hallomásból tudom hogy volt akihez ki kellett hívni az ügyeletet és kapott valami nyugtatót. :(
Van 2, az egyiknek autóbaleset volt (18 volt, ő vezetett), a másik már a terhesség alatt tudta, hogy nem fog sokáig élni (SMA), fél évesen a karjaiban halt meg.
Hát egyik sem örült
Van több is. Idősebb rokonok közül szinte mindnek halt meg gyereke de náluk ez valahogy megszokott volt, csináltak újakat ha pici korban történt, a nagyobbaknál meg tárgyilagosak maradtak. Teljesen szenvtelenül beszéltek róluk, sokszor olyan furán jött le, hogy pl. szerencséje a Jucikának, hogy előtte meghalt a Ferike, mert akkor az kapta volna az xyz cuccot, nem a Juci. Vagy amikor volt az illetőnek egy fia és egy lánya és a lány meghalt balesetben, annyit mondott az apja, hogy szerencsére nem a fiú halt meg. Ettől persze belül biztosan fájt nekik. Vagy nem. Nem igazán vettem észre kötődést a rokonaim közt, őszintén szólva. Ezek ilyen nagyapám korabeli rokonok, vagyis a többségük már nem él.
Olyat egyet ismerek, akiknek korombeli gyereke halt meg, az egyik barátom sajnos a vonat alá került. Az anyukája egy művészeti iskolában tanított, ahova jártam is. Szerintem csak a megmaradt 3 kisebb gyerek miatt élnek még de az anyuka abbahagyta a tanítást.
Igen, van.
Volt két jóbarátom, az egyik 23, a másik 24 éves volt.
Érdkesség, hogy mindkettejüket az anyukája nevelte, egyedül.
Így méginkább nehéz megbírkózni az elvesztéssel, mivel nem tudsz férjre, apára támaszkodni a gyász ideje alatt.
A 23 éves balesetben halt meg. A 24 éves pedig egyik napról a másikra (orvos is csak tippelni tudott a halál okára, egészséges, sportos életmódot követett, nem volt káros szenvedélye).
Munkámból kifolyólag már nekem kell hozzátartozókat kiértesíteni halálhírről.
Pár hónapja volt egy olyan eset, ahol a szülőnek meg kellett mondanom, hogy a 28 éves fia váratlanul meghalt egy autó hátsó ülésén.
(A valóság az volt, hogy a gyerek rossz társaságba keveredett, és bedrogozták. A szervezete nem bírta és túladagolásban meghalt, miközben a két haverja vitte valahova autóval.)
Pár nappal ezelőtt pedig eg 25 éves srác halálát kellett közölnöm az anyjával és a tesvérével. A gyerek autóbalesetben halt meg, ő volt az okozó. Ezzel egyidőben a vétlen is meghalt, az ő anyját is értesítenem kellett.
A reakció változó szokott lenni. Volt, akinél annyi volt csak hogy: "Igen? Meghalt?" és nézett maga elé. Nem csinált semmit. Aztán egyszercsak megkérdezte, hogy "De hazajön, ugye? Csak most dolga van, ugye?"
Volt olyan reakció is, ahol egyszer ordított, hogy "meghalt, meghalt", elcsendesedett, utána pedig engem kérdezett, hogy "miért nem jön oda az ember hozzá, mikor tudja hogy itt várja".
Van, aki tagadja. "Az biztos hogy nem ő", "Ez félreértés lehet, az ő gyereke egészséges, az ő gyereke mindig óvatosan közlekedik stb stb"
A legálatlánosabb viszont teljes katarzis, amikor az ember ordít, nem ritkán dolgokat tör össze, csapkod, vagdalózik. Volt olyan, hogy nekem jött az anyuka, rángatta a vállam és tépte a ruhám, közben sírt. Ez teljesen normális ilyenkor, meg ell fogni, le kell ültetni. Én legtöbbször megszorítom őket és magamhoz ölelem. Ekkor abbahagyják az ütlegelést, és ezután ültetem le, majd kezdem nyugtatni.
Régebben az ügyeleti orvossal együtt kellett kimenni közölni, ez ma már nem jellemző. Ha gond van, utólag lehet kérni eü-s segítséget, hogy hozzon nyugiszurit.
Kicsit mesélek az én reakciómról is: amikor velem közölték, hogy a 23 éves barátom meghalt, akkor mindent csináltam, csak nem odaillő dolgot: Éppen edzésre készültem menni, amikor jött a hír. Annyira nem tudtam felfogni a dolgot, hogy felvettem a cipőmet és lementem edzeni. Teljes nyugodtággal letoltam azt a másfél órát a teremben, és hazamentem.
Otthon csak néztem magam elé. Nem tudtam fejben hová tenni, hogy nincs többé. Hiszen pár nappal azelőtt még beszéltem vele...
Szóval sokféle reakció van.
#8 igen. ilyen is előfordulhat. A pulzus megugrik, majd a vérnomyás leesik.
Ezért nem árt, ha közelben van valaki. Számítani lehet rá, hogy el kell kapni. (Én ájulást csak úgy láttam halálhíres szituáció közben, hogy háttal nekidőlt a falnak és összecsuklott a lába. Kicsit fel kell pofozgatni, fél perc és magához tér.)
Unokatesóm (apám nővérének a fia) pár évvel ezelőtt öngyilkos lett a saját lakásában. A testvére találta meg, mikor átment hozzá.
A szülők segítségét hívta, de nem mentek, mert fontosabb volt a paradicsom ültetvényük a fólia sátorban.
A temetés előtt nyugtatót szedtek, nehogy elsírják magukat, nehogy lássa a rokonság, hogy sírnak.
Azóta sem esett róla szó egy családi összejövetelen sem, mintha soha nem is létezett volna. Mindenki boldog, mindenki éli az életét, a családjának látszólag nem hiányzik. De nem is csodálom, eléggé el volt nyomva mindig is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!